Startlaphoz Csatlakozz!

Fővárosiakhoz, Magyarország polgáraihoz, mindenkihez!

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. február 12. vasárnap, 19:32
Február hatodikán, Miskolcról indultunk. Közel egy hete megyünk munkáért és kenyérért, nélkülöző magyar emberekért. Utunk során kísértek minket civil szervezetek és demokratikus pártok képviselői, de ami a legfontosabb: egyszerű magyar emberek. Tudjuk, ma már nem annyian gyalogolunk, mint az elején.

    Mostanra sokkal többen lettünk: nyugdíjasok, közalkalmazottak, munkát keresők és szerény megélhetésüket féltő kiskeresetű emberek velünk. Továbbra is nagyon hideg van. De holnapra, ha kell, négykézláb mászva is odaérünk Budapestre, az ország háza elé. Ott viszont felegyenesedünk. Mert most már utolsó órákban vagyunk.

    Az ország sok sebből vérzik, a nélkülözők iránt érzéketlen hatalomnak pedig egy erős jelzéssel a tudtára kell adnunk: vagy gyökeresen megváltoznak, vagy tűnjenek el. Az alaptörvényüket egy hónap alatt megírták és elfogadták. Ennél több időt a nincstelenek felkarolására sem kapnak.

Legyen szabadság, szolidaritás és igazságosság.

    Munkát, kenyeret! a menet Miskolcról induló tagjai Rácz Attila, 29, programozó matematikus Bartus Gyuláné, 41, munkanélküli Bartus Adrienn, 21, munkanélküli Hegyeshalmi Tibor, 43, köztisztviselő Aradi Dániel, 21, munkanélküli Aradi Pál, 57, rokkantnyugdíjas Jakucs János, 43, nyugállományos rendőr Gócza Attila, 50, korkedvezményes nyugállományos rendőr Megyaszai Sándor, 36, informatikus Fónagy Gábor, 42, művelődésszervező Bencze Tibor, 44, vállalkozó Gulyás Mihály, 54, közgazdász Komjáthi Imre 43, vegyipari munkás Tóth Imre, 44, munkanélküli Ujhelyi István, 37, országgyűlési képviselő Kormos Kata, 36, szóvivő Foglár Noémi, 28, újságíró Kiss Gergő Zsolt, 20, munkanélküli Tóth István, 49, munkanélküli Csépri József Attila, munkanélküli Varga László, országgyűlési képviselő Veres Gábor, marketingigazgató Bihal Dávid, 23, Societas Választmányi elnök Kökényesi Gábor, 41, producer Takács László, 37, polgármester Nyakó István, 43, országgyűlési képviselő (OS)

    Kiadó: MSZP-Országos Központ

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Fővárosiakhoz, Magyarország polgáraihoz, mindenkihez!.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector