Startlaphoz Csatlakozz!

Demonstráció a magyar húsiparért

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. november 27. kedd, 09:31
 A magyar húsipar, a munkahelyek százait, ezreit jelentő nagyvállalatok sorsa úgy tűnik, megpecsételődött. A rendszerváltáskor meglévő 21 nagyvállalatból – Kapuvár és Gyula csődjével - mindössze ötre olvadt a jelenleg is termelő nagyobb húsipari vállalkozások száma. 

   Az ágazat eredményességét ellehetetlenítő tényezők – feketegazdaság, feketeforgalmazás, értékesítési csatornák koncentrálódása, illetve az ebből fakadó hátrányok, az alultőkésítettség, a hitelhez jutás nehézségei, a fejlesztési források hiánya, a szükséges beruházások elmaradása – közül az elmúlt két évtizedben egyet sem sikerült megoldani.

   A versenyképességi hátrányokat csak felerősítette az Európai Unióba való belépés: a verseny erősödött, a központi terhek (pld. ÁFA) növekedtek. Iránymutató szakpolitika, stratégia hiányában a helyzet évről-évre rosszabbodott. Ilyen körülmények között egy veszteséges ágazatban piaci alapú megoldás, vagyis tőkeerős befektetők megjelenése nem várható el. A vállalatok megszűnésével lassan nem lesz kire stratégiát, szakpolitikát kidolgozni.
 
   A két húsipari cég, a Kapuvári Húsipari Zrt. és a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolója a Hitelintézeti Nonprofit Kft., vagyis lényegében a magyar állam.
Az ok, amiért a két cég állami felszámolás alá tartozik, a kiemelt, stratégiai kormányzati minősítés. A szakszervezet számára úgy tűnik, hiába a stratégiai szerep, hiába az állami felszámolás, ha hiányzik az érdekeltség a felszámolás sikerében. Mára az látszik beigazolódni, hogy talán jobban jártak volna az érintett cégek, a gyulai húsüzem mindenképpen, ha magánfelszámolás zajlana, melyben a felszámoló anyagilag is érdekelt lehet a felszámolás alatti sikeres működtetésben. A sikeres felszámoláshoz, szanáláshoz forrás is kell, mert egyébként az történik, mint a MALÉV esetében is tapasztalható volt: elbocsátás és működtetés nélküli bezárás.
 
   Mindkét húsüzem felszámolásánál forrás hiányában eddig nem történt más, mint elbocsátás, vagy a szándék bejelentése, mint a mai napon Gyulán. Ezt jelenti az állami felszámolás, a munkahelyvédelmi program. A „megőrizzük a munkahelyeket” bejelentés valódi tettek nélkül csak a nyilvánosságnak szóló, jól hangzó szöveg maradt.
 
   A cégek ügyében eljáró állami intézmények a lassússágukkal, döntésképtelenségükkel, illetve a bankok ellenséges magatartásukkal elérik, hogy megszűnjön 800 munkahely. Különösen kirívó ez a Gyulai Húskombinátnál, melynek a termékei eladhatók, azokat a piac befogadja, de a késlekedés megöli ezt a lehetőséget.
 
   A Húsipari Dolgozók Szakszervezete az elmúlt két évtizedben mindig küzdött a munkahelyekért, azért, hogy a felszámolás után is legyen élet és működő vállalkozás. Így történt ez korábban Kaposváron és Pápán, még a privatizáció előtt sikerült megakadályozni a Gyulai Húskombinát felszámolását is.
 
   Ma a szakszervezet számára úgy tűnik, hogy a húsipar sorsa megpecsételődött és a jelenleg még működő nagyvállalatok közül egyik  sem érezheti magát biztonságban.
 
   A Húsipari Dolgozók Szakszervezete szeretné felhívni a döntéshozók, a gazdaságpolitika irányítói és mindazok figyelmét az iparág súlyos helyzetére, akiknek fontos, hogy ne  szűnjenek meg további munkahelyek, ne tűnjön el egy szakmakultúra, megmaradjon olyan tradicionális magyar márka, mint a gyulai kolbász.
 
   Ezért a HDSZ jövő hét második felében országos demonstrációt kíván szervezni Budapesten, várva mindazon városok támogatását is, ahol még jelentős számú húsipari munkahely létezik. 
 
Budapest, 2012. november 26.
 
 
Húsipari Dolgozók Szakszervezete
Választmánya nevében
 
Kapuvári József
HDSZ elnök

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Demonstráció a magyar húsiparért.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector