Startlaphoz Csatlakozz!

Az FDSZ SZTE tiltakozását fejezi ki a magyarországi felsőoktatási intézményeket sújtó intézkedések ellen

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. november 28. szerda, 09:46
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének SZTE szervezete csatlakozik az FDSZ PTE november 24-én kiadott közleményéhez, melyben tiltakozását fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy Magyarország Kormánya 2012. október 8-án kelt határozatával 49 milliárd forint zárolását rendelte el a költségvetési fejezetek és az irányításuk alá tartozó intézmények tekintetében. Ennek keretében az irányító minisztérium saját hatáskörben az eddigi zárolásokon felül 2012 novemberében további 814,5 millió Ft zárolást rendelt el az SZTE költségvetési támogatása terhére.
 
Az FDSZ SZTE tiltakozását fejezi ki az SZTE-t és az összes többi magyarországi felsőoktatási intézményt sújtó intézkedések ellen, melyek most már az intézmények működőképességét veszélyeztetik.
 
Méltánytalannak tartjuk nagy múltra visszatekintő egyetemünk dolgozóival szemben, hogy napi megélhetési gondokkal és a fenyegető létszámleépítéssel kell szembenézniük, miközben minden erejükkel az oktatás és kutatás elismerten magas színvonalon tartásán fáradoznak.
 
Méltánytalannak tartjuk egyetemünk hallgatóival szemben, hogy ők, akik az SZTE-t választották a diplomaszerzés színhelyéül, tanulmányaik során azt is megtapasztalják, miként küzd az egyetem azért, hogy ne lehetetlenüljön el végképp, és ne veszélyeztesse semmi az ott folyó munkát.
 
Méltánytalannak tartjuk továbbá, hogy a felsőoktatás helyzetét övező bizonytalanság fiatalok ezreit készteti arra, hogy lemondjanak a továbbtanulásról, vagy külföldön folytassák tanulmányaikat.
 
Úgy gondoljuk, nem a felsőoktatás kivéreztetése fogja az országot kivezetni a gazdasági válságból, hanem éppen ellenkezőleg, a felsőoktatásba befektetett szellemi és anyagi tőke az, amely a nemzet felemelkedését szolgálhatja.
 
Szeged, 2012. november 28.
dr. Meskó Eszter
FDSZ SZTE SZB elnök
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az FDSZ SZTE tiltakozását fejezi ki a magyarországi felsőoktatási intézményeket sújtó intézkedések ellen.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector