Startlaphoz Csatlakozz!

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének közleménye

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. november 29. csütörtök, 14:46
A közmédiában dolgozó újságírók tucatjait fenyegető újabb elbocsátások és a vidéki stúdiók bezárása ellen tiltakozik a MÚOSZ elnöksége.

   Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a regionális műsorszórás fejlesztése helyett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egy évvel a köztévé regionális műhelyeinek bezárása után most a helyi közszolgálati rádiózást is ellehetetleníteni készül.

    A regionális műsorsugárzás megszüntetése ellentmond az európai közmédiumok elfogadott és az Unió országaiban megvalósított rendszerének. A MÚOSZ Elnöksége szerint a magyarországi közszolgálati televíziózás és rádiózás keretei között éppen hogy erősíteni kell a regionális műsorszórást, hogy a regionális stúdiók szakmai önállóságot élvezve hatékonyan szolgálhassák a demokratikus közösséget.
 
    A MÚOSZ Elnöksége sajnálattal állapítja meg, hogy az érdemi egyeztetés az újabb csoportos létszámleépítésekről ismét elmaradt. Nem ismertek az MTVA-ban dolgozó újságíró kollégák tucatjait fenyegető elbocsátások szakmai és gazdálkodási érvei, így a vidéki stúdiók bezárásának indoklása sem.
 
    A MÚOSZ Elnöksége felszólítja a közmédia átalakításáért felelős vezetőket és döntéshozókat, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet az érintett szakmai és állampolgári közösségekkel! Tiltakozásunk kifejezéséül az Európai Unió, az EBESZ és a Circom Regional (a regionális televíziózók együttműködésének európai fóruma) figyelmét is felhívjuk a magyar közmédia centralizálásának legújabb, értékromboló lépéseire.

    Kiadó: Magyar Újságírók Országos Szövetsége MUOSZ
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Magyar Újságírók Országos Szövetségének közleménye.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector