Startlaphoz Csatlakozz!

Rektori konferencia: állásfoglalás a 2012-ben a felsőoktatásba államilag támogatott képzésre felvehetők létszámáról és a keretszámok elosztásáról

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. január 12. csütörtök, 13:15
Rektori konferencia: állásfoglalás a 2012-ben a felsőoktatásba államilag támogatott képzésre felvehetők létszámáról és a keretszámok elosztásáról.

    Az MRK Elnöksége javasolja, hogy mind idén, mind a továbbiakban a létszámkeretek meghatározása kiszámíthatóan, előre tervezhetően és a fokozatosság elvét is figyelembe véve történjen, úgy, hogy egyetlen keretszám vonatkozásában se legyen az előző évihez képest 25 százaléknál nagyobb eltérés. Indokoltnak tartjuk, hogy készüljön egy hosszabb távra, egy tanéven túlmutató keretszám meghatározás.

    A Magyar Rektori Konferencia (MRK) Elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Kormány a 2012-ben államilag támogatott képzésre felvehető hallgatói létszámot mindössze 34 ezer főben határozta meg. A felsőoktatásból nagymértékű, legalább 20 százalékos forráskivonást jelentő döntést nem indokolhatja az ország gazdasági helyzete. A felsőoktatás fejlesztése döntő fontosságú Magyarország számára. Versenyképességünk egyik alapja a felsőoktatás által képzett humán erőforrás minősége és mennyisége. Annak érdekében, hogy Magyarország felkészülten álljon az elkövetkező évek kihívásai elé és a versenyképes munkaerő az egyik legfontosabb erőssége maradjon az országnak, inkább az oktatásra fordított támogatások növelésére lenne szükség.

    A felsőoktatási rendszer hatékonyságához, sőt egyáltalán a működéséhez elengedhetetlen a kiszámíthatóság. A kiszámíthatóság nemcsak az intézményeknek és az oktatóknak, hanem a felsőoktatásba felvételizőknek is jogos igénye. Álláspontunk szerint a meghatározó folyamatok esetében, mint például a keretszámok változtatása, az ütem nem haladhatja meg az évi 25 százalékot.

    Az MRK Elnöksége egyetért azzal a kormányzati törekvéssel, hogy a létszámkeret elosztásakor előnyben kell részesíteni a műszaki, az informatikai, valamint a természettudományos képzéseket. Ugyanakkor a gazdaságtudományi és a jogi képzési területen tervezett 250, illetve 100 fős államilag támogatott hallgatói létszám, ami a tavalyi teljesen betöltött létszámkeret 5,1 illetve 12,5 százaléka, indokolatlanul kevés, és még az államigazgatás munkaerő szükségletét sem fedezi. Az idén februárban felvételire jelentkezők csak most értesülhettek arról, hogy ezen a két területen nagy valószínűséggel fizetniük kell a felsőoktatási képzésért. Azok a kiváló diákok, akik éveken keresztül tudatosan készültek a gazdasági vagy jogi pályára, elképzeléseik esetleges hirtelen megváltoztatásával nem válnak automatikusan alkalmassá arra, hogy mérnök, informatikus vagy természettudományi területen továbbtanuljanak.

    Javasoljuk, hogy mind idén, mind a továbbiakban a létszámkeretek meghatározása kiszámíthatóan, előre tervezhetően és a fokozatosság elvét is figyelembe véve történjen, úgy, hogy egyetlen keretszám vonatkozásában se legyen az előző évihez képest 25 százaléknál nagyobb eltérés. Mindezek figyelembe vételével indokoltnak tartjuk, hogy az előzőekben említett alapelveket figyelembe véve készüljön egy hosszabb távra, egy tanéven túlmutató keretszám meghatározás. (OS)

Kiadó: Magyar Rektori Konferencia

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Rektori konferencia: állásfoglalás a 2012-ben a felsőoktatásba államilag támogatott képzésre felvehetők létszámáról és a keretszámok elosztásáról.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector