Startlaphoz Csatlakozz!

Alföldi Róbert nyílt levele a Nemzeti Színház közönségéhez

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2013. február 02. szombat, 22:35
Kedves Nézőink!

Mind a magam, mind pedig az egész társulat nevében, megtisztelve és őszinte örömmel szeretném megköszönni azt az érdeklődést, amivel a Nemzeti Színház előadásait látogatják. Manapság, ebben a teljesen átpolitizált kulturális és közéletben igazán felemelő, hogy Önök ennyire kíváncsian, nyitottan és értő figyelemmel fordulnak előadásaink felé, szem előtt tartva a művészet, a színház erejét és szabadságát a napi politikai csatározások ellenére.

     Külön köszönöm a kitartó sorban állást, és azt, hogy a nagyon nehéz gazdasági körülmények között is, forintjaikat nemzetis jegyekre költik. Lehet hóesés, fagy és hideg, Önök nem adják fel, hogy bejussanak hozzánk egy-egy előadásra. Ez az, ami igazán visszaigazolja a munkánkat, a nagyon pozitív hazai és nemzetközi kritikai fogadtatás mellett. A társulat szakmai hitelességét leginkább a nézők töretlen érdeklődése mutatja. Az Önök elismerése ad erőt fiatal pályakezdő vagy akár Kossuth-díjas művészeinknek, hogy méltó módon, felelősen tudjuk továbbra is képviselni a magyar nemzeti kultúrát, ahogy - meggyőződésem szerint - eddig is tettük.

    Az emberi erőforrások miniszterével, Balog Zoltán miniszter úrral történt megállapodásunk értelmében 2013. június 30-ig, szerződésem lejártáig, én vezetem a Nemzeti Színházat. A korábban meghirdetett programjainkat és bemutatóinkat megtartjuk, a rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban és a takarékosságot maximálisan szem előtt tartva fogjuk felhasználni. Az új vezérigazgató úr munkájához segítséget nyújtva, a miniszter úr által kinevezett miniszteri biztossal együttműködve, európai módon veszek részt a Nemzeti Színház átadásában. Ahogy azt a lelkiismeretem és a felelősségérzetem is diktálja.

   Szívből köszönjük mindannyian azt, hogy minden este különleges ünnep a Nemzeti Színházban. Várjuk továbbra is visszajáró és új nézőinket előadásainkon.

Budapest, 2013. február 1.

Tisztelettel és barátsággal:

Alföldi Róbert
a Nemzeti Színház főigazgatója

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Alföldi Róbert nyílt levele a Nemzeti Színház közönségéhez.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector