Startlaphoz Csatlakozz!

LIGA Szakszervezetek: A bérajánlás már csak egy résztvevő egyetértésén múlik

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. március 05. kedd, 15:40
Hétfő reggel folytatódtak a tárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma munkavállalói és munkaadói szervezetei között. Közel az egyezség, már csak egy szervezeten múlik a konszenzus.

    A múlt héten a szakszervezetek közös álláspontra helyezkedtek a bérajánlást illetően. A konszenzusos javaslat, amit a munkaadók elé tártak, 4-5,2%-os sávos ajánlás, amelyet az aktuális foglalkoztatottsági viszonyok, a vállalatok jövedelmezősége, a bérstruktúra, valamint a piaci kilátások alapján súlyozhatnának az egyes munkáltatók.

    A munkavállalói oldal hétfőn egyetértett abban is, hogy a csökkenő inflációs kilátások miatt, alacsonyabb kezdőértéket is elfogadhatónak tart, amennyiben az még biztosítja a reálkeresetek megőrzését.

    A munkaadók ugyanakkor továbbra is megosztottak. Az MGYOSZ és az ÁFEOSZ-Coop szövetség késznek mutatkozik a reálkereset pozíció megőrzését biztosító országos bérajánlás elfogadására, ám a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége továbbra is elzárkózik a konszenzusos javaslat elfogadásától.

    A munkavállalói oldal kiemelten fontosnak tartja a közös bérajánlás kérdését, ezért a tárgyalások folytatódnak. A jövő héten várhatóan a VKF Monitoring Bizottsága ülésén foglalkoznak a felek tovább a témával, és próbálják  - immár öt az egy arányban - érdemi, pozitív döntésre bírni a VOSZ-t.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - LIGA Szakszervezetek: A bérajánlás már csak egy résztvevő egyetértésén múlik.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector