Startlaphoz Csatlakozz!

Hankook: béremelés és sztrájkbizottság

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. március 06. szerda, 13:11
Eredményesnek tekinti a vegyipari szakszervezet (VDSZ) a Hankook Tire Magyarország Kft.-nél folytatott bértárgyalásokat, mert a cég ma először érdemi javaslatot tett: 5,5 százalékos emelést minden fizikai dolgozónak és átlagosan 5 százalék korrekciót a szellemi foglalkozásúaknak. A sztrájkbizottság ennek ellenére nem oszlik fel.

   A nullához képest jelentős béremelési javaslattal állt elő a ma délelőtti tárgyalásokon a Hankook Tire Magyarország Kft. vezetése - adta hírül közleményben a vegyipari szakszervezet. A VDSZ egyértelmű sikerként könyveli el, hogy a hetek óta tartó kemény tárgyalások eredményeként a fizikai dolgozóknak egységesen 5,5 százalékos, a szellemi foglalkozásúaknak pedig átlagosan 5 százalékos emelést jelentett be ma a tavaly több mint 30 milliárd forintos nyereséggel zárt cég vezetése. Az ajánlat része 6,25 százalékos cafeteriaemelés és az ahhoz kapcsolódó 4 százalékos adó átvállalása is. A béremelést januártól visszamenőleg kapják az alkalmazottak. A munkáltató a korábbi tárgyalások során ígéretet tett a szakszervezeti követelés teljesítésére is, miszerint a cég eredményes termelése esetén az év végén egy havi bérnek megfelelő nyereségalapú extrabónuszt is kioszt a dolgozóinak - tudatta Székely Tamás. A vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke szerint ez az ajánlat kifejezetten az érdekvédelem sikere, hiszen a munkáltatói oldalról egészen mostanáig semmiféle ajánlat nem érkezett, vagyis az érdekvédelem értelmezése szerint a nulla munkáltatói ajánlattól jutottak el a mai eredményig. A sztrájkbizottság ennek ellenére nem oszlik fel - mondta -, mert az a dolgozók felhatalmazására alakult meg, s feloszlatni is csak közös döntéssel lehet.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hankook: béremelés és sztrájkbizottság.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector