Startlaphoz Csatlakozz!

BÉRBEFAGYASZTÁS 8 ÉVIG? SZEF állásfoglalása a konvergencia-programról

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. április 23. kedd, 15:45
Az elmúlt hetekben napvilágot látott KSH adatok azt a látszatot keltik, mintha elindult volna a közszféra kereseteinek a növekedése. Miközben 2008 óta be van fagyasztva a közszféra valamennyi illetményrendszere. Ez a kollégáink egyre nagyobb részét a létminimumba taszította. A bérrendszerek soros előmenetele, az adórendszer miatti kompenzáció – amely szégyenletes módon a dolgozóink több mint 60 %-át érinti –, a közszféra egyes csoportjaira vonatkozó speciális bérintézkedések és az infláció kedvező alakulásának együttes hatása csak elfedi, de nem változtatja meg ezt a tényt.

    A kormány által elfogadott 2013-2016 közötti konvergencia-program a bérbefagyasztást változatlanul fenn kívánja tartani. Ennek az lesz a következménye, hogy kedvező inflációs folyamatok esetén is nő a 2008 óta bekövetkezett, 25 %-ot meghaladó reálkereset-veszteség.
 
    A 8 évig tartó bérbefagyasztás a SZEF és tagszakszervezetei számára elfogadhatatlan! Jelentősen rontja a közszolgálatok, az oktatás, az egészségügyi-szociális ellátás, a közigazgatás és rendvédelem, a kultúra dolgozóinak életminőségét és a társadalom számára nélkülözhetetlen szolgáltatásainak színvonalát.
 
    A SZEF kezdeményezi az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács azonnali összehívását! Elvárjuk, hogy a nemzetgazdasági miniszter jelenlétében a szakszervezetekkel vitassák meg a konvergencia-programnak a közszolgálati bérrendszerekkel kapcsolatos részét.
 
Budapest, 2013. április 23.
 
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma
Szövetségi Tanácsa

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - BÉRBEFAGYASZTÁS 8 ÉVIG? SZEF állásfoglalása a konvergencia-programról.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector