Startlaphoz Csatlakozz!

NOFÉSZ: Éhségsztrájkba kezdenének a nevelőszülők

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. máj. 23. csütörtök, 11:05
A Nevelőszülők Országos Független Érdekvédelmi Szakszervezete (N.O.F.É.SZ.) elnöksége úgy határozott, hogy éhségsztrájkba kezdenek, amennyiben azon egyszerű követelésük nem teljesül, hogy kezdődjenek meg az érdemi tárgyalások az érintett fenntartókkal.

    A N.O.F.É.SZ. elismeri a kormány törekvéseit, melyeket a nevelőszülőség, mint hivatás érdekében tett, így különösen üdvözli, hogy 2014. január 1-től – évtizedes mulasztást pótolva – foglalkoztatási jogviszonyba kerülnek a nevelőszülők. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartják a gyakorlatot, amely országszerte sok helyen jellemző a fenntartók és a nevelőszülők között. Eszerint ugyanis a fenntartó egyoldalúan utasít, és nem folytat érdemi egyeztetést az érintett nevelőszülőkkel.

    A nevelőszülők azt szeretnék, ha minden nevelőszülő egyforma bánásmódban részesülne, és a fenntartók a Gyermekvédelmi törvényben foglaltak szerint gondoskodnának az érdekképviseleti fórumok megalakításának feltételeiről, továbbá a megalakult érdekvédelmi szervezetekkel érdemben tárgyalnának. A N.O.F.É.SZ. ugyanakkor elutasítja egyes fenntartók gyakorlatát, hogy e joggal visszaélve, maguk hoznak létre érdekképviseleti szervezeteket

    A mai napon a N.O.F.É.SZ. képviselői a minisztériumban találkoztak Dr. Kecskés Péterrel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetővel, és átadták szakmai panasztételüket, továbbá nyomatékosan kérték fokozott védelmüket a fenntartótól várható esetleges szankcionálásokkal szemben.

    A nevelőszülők szakszervezetének elnöksége hangsúlyozza: nem kíván háborúskodni, csupán jogos érdekeiket szeretnék megvédeni, és ezekről érdemi módon tárgyalni az érintett fenntartókkal.

A N.O.F.É.SZ. elnöksége

2013. május 22.

Komlósiné Varga Ildikó

N.O.F.É.SZ. kommunikációs vezető
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Háttéranyag

A Nevelőszülők Országos Független Érdekvédelmi Szakszervezete (N.O.F.É.SZ.) elnöksége úgy gondolja, érdemes a társadalomnak tájékoztatást nyújtani arról, hogy egy demokratikus jogállamban milyen előzményekkel, milyen körülmények között és milyen akadályokkal szembesülve alakult meg a szervezet.

Mindannyiunk felelőssége, hogy az állami gondoskodásban élő gyermekek számára olyan gyermekkor legyen biztosítva, amely lehetőséget teremt nekik arra, hogy problémáikból kikerülve, s majdan felnőve olyan felnőttekké váljanak, akik hasznos tagjai a társadalomnak. A nevelőszülők a gyermekeknek ezt csak úgy tudják megfelelően szolgáltatni, ha az emberi méltóságuk, valamint a családi intimitásuk tiszteletben van tartva. A gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy egyes fenntartók kihasználva a nevelőszülők érzelmi kötődéseit, olyan megalázó helyzeteket teremtenek, amelyekkel gyakran és súlyosan sértik a nevelőszülők alapvető emberi jogait. A család, mint legkisebb közössége az államnak, elveszíti szerepét és intimitását, ha azt kívülről drasztikusan irányítani próbálják, ezért közös felelősségünk és kötelességünk – nem kevésbé jól felfogott érdekünk – fellépni a túlkapások ellen.

Örömmel vettük az országos kampányt, mellyel a szervezők befogadó szülőket toboroztak és amely által a szakmánkat is szélesebb körben ismerhette meg a társadalom, azonban azt szomorúan tapasztaltuk, hogy a régóta halmozódó problémáinkat senki nem hallgatja meg. Nem azt szeretnénk elmondani, hogy a nevelőszülők jelképes munkabére (20,- Ft/óra gyermekenként) évek óta nem emelkedett, hanem azt, hogy el kell viselnünk a fenntartókként változó, belső utasítások jogszabályokba ütköző rendelkezéseit.

A nevelőszülők az elmúlt években a megnövekedett feladatokat olyan körülmények között látták el és olyan szoros takarékossági intézkedések között gazdálkodtak, hogy sok nevelőcsalád a saját anyagi forrásait fordította a nevelt gyermekek ellátására. Ezt mégis örömmel vállalták, a gyermekekért, a hivatásukért, a szolgálatukért és nem háborogtak, nem zúgolódtak. A méltatlan és jogtalan megaláztatások miatt viszont felemelik a hangjukat.

Úgy gondoljuk, hogy a magyar társadalomnak erkölcsileg mellénk kell állnia, hiszen nem értelmetlen dolog az, amire a nevelőszülők az életvitelüket fordítják, nem értelmetlen erő és időpocsékolás az, amivel foglalkoznak, és amire a mindennapjaikat áldozzák.

A felsoroltak figyelembevételével, valamint a nevelőszülők válságos helyzetére és érdekképviseletük elnyomására való tekintettel, helyzetünk javítása érdekében fontos nyilvánosság elé vinni problémáinkat.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - NOFÉSZ: Éhségsztrájkba kezdenének a nevelőszülők.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector