Startlaphoz Csatlakozz!

Varga László: A 98 százalékos büntetőadó alkotmányellenes, nemzetközi szabályokba is ütközik, - újra kell gondolni!

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. november 06. szerda, 12:41
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) megelégedéssel nyugtázza, hogy azt a jogi álláspontot, amit a 98 százalékos ”büntetőadó”-val kapcsolatban mindig is hangoztatott, a strassbourgi Emberi Jogi Bíróság Nagykamarája a Magyar Kormány fellebbezését elutasítva megerősített.

    Mindig is azt mondtuk, hogy a ”büntetőadó” nemcsak alkotmányellenes, hanem nemzetközi szabályokba is ütközik.

    A SZEF és tagszakszervezetei javasolták az érintetteknek, hogy forduljanak bírósághoz, alakítsanak perközösségeket, és úgy tűnik, hogy akik ezzel éltek, a mostanihoz hasonló ítéletekben reménykedhetnek.

    A strassbourgi ítélet lehetőség és kötelezettség is néhány dolog újragondolására.

    A kormánynak és a parlamentnek újra kell gondolni a 98 százalékos ”büntetőadó”-val kapcsolatos jogszabályt, és érvénytelenítenie kell azt, mert minden időben elindított per kártérítéssel fog végződni.

    A kormánynak újra kell gondolnia az érdekegyeztetést, mert a többnyire semmibe vett szakszervezetek egy megfelelően működő párbeszédrendszerben úgy vehetnek részt a jogszabályok alakításában, hogy azok ne elhúzódó és nemzetközi bírósági ítélettel lezáruló helyzetet teremtsenek.

    S végül, de nem utolsó sorban újra kell gondolnia minden munkavállalónak, hogy szakszervezeti tagságot vállalva, és a szakszervezetek által nyújtott lehetőséggel élve, nemcsak a jog szerinti igazsághoz, hanem a normális mindennapi élethez is közelebb kerülhet.

Budapest, 2013. november 6.

Varga László
SZEF elnök

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Varga László: A 98 százalékos büntetőadó alkotmányellenes, nemzetközi szabályokba is ütközik, - újra kell gondolni!.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector