Startlaphoz Csatlakozz!

Feljelenthetik a BKK-t a BKV-s szakszervezetek: hamisított bérlettel utaznak az ellenőrök

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. november 06. szerda, 12:42
Ügyészségi vizsgálatot kezdeményeznek BKV-s szakszervezetek a tulajdonosi jogokat gyakorló Budapesti Közlekedési Központ ellen, ha nem sikerül megszüntetni az elsőajtós felszállási renddel és a jegyek, bérletek ellenőrzésével kapcsolatos törvénytelenséget. Az érdekvédők jogi álláspontja szerint ugyanis a BKK emberei hivatalos okirattal való visszaélést követnek el, amikor érvénytelen bérletekkel megpróbálják csőbe húzni a járművezetőket. A sofőrökre ellentételezés nélkül kényszerítette rá az ellenőri feladatokat a Budapesti Közlekedési Központ. A járművezetőknek negyvenféle utazási okmányt kell felismerniük az utasok felszállása közben, egyetlen pillanat alatt.

    Felügyelőbizottsági ellenőrzést, s végső esetben ügyészségi eljárást követelnek a szakszervezetek az elsőajtós felszállási rendszer bevezetése, ezen belül is a Budapesti Közlekedési Központ ellenőreinek eljárása miatt - adta hírül közleményében a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete. A BTDSZ elnöke, Szabó István elmondta: több jogász egybehangzó véleménye szerint is hivatalos okirattal való visszaélés tényét súrolja a módszer, ahogy a BKK emberei a fővárosi járművezetők munkáját tesztelik. Mint arról korábban beszámoltunk, az inkognitóban utazó ellenőrök érvénytelen bérlettel és különféle - ugyancsak érvénytelen - utazási engedéllyel szállnak fel a legzsúfoltabb járatokra is azt vizslatva, észreveszi-e a bérlet felmutatásának egyetlen pillanatában a sofőr az átverést. A szakszervezet álláspontja szerint ezt, s az ehhez hasonló módszert még a BKK belső szabályzata is tiltja. Az ellenőrök "természetesen" feljelentik a munkaadónál azt a járművezetőt, aki a jegyek eladása, az esetleges számlák kiállítása, s nem mellesleg a forgalom, valamint az utasok biztonságos fel- és leszállása közbeni figyelmében nem füleli le a hivatásos bliccelőt. De hasonló sorsra jut az is, aki gondosan, ezért lassan ellenőriz, s a menetrendhez képest késve érkezik a megállókba és a végállomásra. A BKK kötbért számít fel, amit áthárít a BKV-ra, az pedig a lebuktatott sofőrre.

    A sunyi módszer azért is vérlázító, mert a sofőrökre előzetes egyeztetés és megfelelő képzés nélkül kényszerítette rá ezt a plusz feladatot a BKK. A feszült figyelmet igénylő vezetés közben a sofőröknek csaknem negyvenféle jegyet, bérletet, és egyéb címen kiadott utazási engedélyt kellene biztonsággal beazonosítani a pillanat töredéke alatt úgy, hogy erre mindössze 3-4 órás gyorstalpalón készítették fel őket. A főállású jegyellenőrök intenzíven három hetekig tanulják, s vizsgáznak is az okmányok és egyéb utazási feltételek ismeretéből. Ráadásul ők ezért kapják a fizetésüket, a járművezetők pedig a többletmunkáért egyetlen fillérrel sem kapnak többet - háborog Szabó.

    A BTDSZ több szakszervezettel együtt elvárja a BKV felügyelőbizottságától, hogy indítson vizsgálatot a érvénytelen bérletek használata miatt, s amennyiben felmerül az okirat hamisítás gyanúja, jelentse azt az ügyészségnek. A BKK-tól pedig azt várják az érdekvédők, hogy haladéktalanul rendezze a problémát: gondoskodjon megfelelő oktatásról, s a plusz feladat arányos ellentételezéséről. Szabó leszögezte: a szakszervezet elismeri, hogy ahogy Európa-szerte, úgy Magyarországon is az elsőajtós felszállás a leghatékonyabb módja a bliccelés visszaszorítására, ám a hazai rendszer mind jogi mind technikai feltétele finoman szólva meg sem közelíti az európai színvonalat.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Feljelenthetik a BKK-t a BKV-s szakszervezetek: hamisított bérlettel utaznak az ellenőrök.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector