Startlaphoz Csatlakozz!

A VDSZ Női Tagozatának tiltakozó nyilatkozata

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. november 13. kedd, 13:18
A nők önrendelkezési jogának tervezett csorbítása ellen tiltakozik a VDSZ Női tagozata. A tagozat aggályosnak tartja a kormány új családjogi törvénybe foglalt örökösödési javaslatát is, mert az kizárólag a házastársi viszonyt privilegizálja. Ezzel a csupán bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket megfosztja az öröklési jogtól. A VDSZ Női tagozata határozottan követeli a magán- és a családi élet szabad megválasztási jogának tiszteletben tartását.

   Felháborítónak tartja a vegyipari szakszervezet (VDSZ) női tagozata, hogy a tervezett új családjogi törvény bújtatva ugyan, de egyértelműen megfosztaná a párokat az önrendelkezési joguktól. Különféle kedvezményekkel, vagy éppen azok megvonásával kötelezné őket az együttélési forma államilag "kötelezően elvárt" típusára.

   Elfogadhatatlannak tartják, hogy a nevelt gyermekek száma a nyugdíjba vonulás idejét és a majdani járadék mértékét is befolyásolja. Az érdekvédők szerint az új törvény egyértelműen arra kényszerítené a hölgyeket, hogy akár erejükön felül is szüljenek. Ez azonban egyúttal azt is jelentené, hogy a nők évekre kiszorulnának az aktív munkából, így kizárólag a háztartás vezetésére, a gyermekek nevelésére kényszerülnének, akár akaratuk ellenére is.

   A tagozat leszögezi: a család összetartása a nők egyik legfontosabb feladata, de a jelenlegi gazdasági helyzetben a családok és kiváltképp a gyermeküket egyedül nevelő nők nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy a keresetük kiessen a családi költségvetésből. A tagozat felteszi a kérdést: mi lesz azokkal a nőkkel, akik betegség miatt nem tudnak szülni? Őket a törvény örökbefogadásra fogja kötelezni? A VDSZ Női tagozata tiltakozik a gyermektelenek hátrányos megkülönböztetése ellen!

    Az érdekvédők követelik, hogy a nemzetközi normáknak megfelelően a magyar törvénykezés is biztosítsa a nők jogát a magán- és a családi életük önálló kialakításához, és ne próbálja azt különféle módszerekkel, a törvényhozók által kizárólagosan preferált irányba terelni, kényszeríteni. Nem lehet cél a képmutatáson alapuló házasságok mesterséges elterjesztése, pusztán a jogi előnyök megszerzése érdekében.
A VDSZ Női tagozata tiltakozik továbbá a tervezet passzusai közül az örökösödéssel kapcsolatos kitételek ellen is. A törvénytervezet ide vonatkozó paragrafusa szerint ugyanis a jog nem ismerné el a bejegyzett élettársi kapcsolatot egyenrangúnak. Azaz az egyik fél halála esetén kizárólag csak a házasságban élők örökölhetnék az - akár évtizedekig tartó együttélés alatt szerzett - közös javakat.

   Felhívják a figyelmet arra a tendenciára, miszerint a fiatalok közül egyre többen vallják: nem a papír, hanem az összetartozás a fontos. Ezt a privát életvitelre messzemenőkig kiható döntési jogot nem szabad az államnak kivennie az érintettek kezéből!

   A tagozat felháborítónak tartja, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő pároknak külön végrendelettel, vagy egyéb jogi megállapodással kell rendelkezniük arról, ami a házasságban élőknek automatikusan jár az elhunyt társuk után.

   A VDSZ Női tagozata csaknem 18000 dolgozó képviseletében tiltakozik az új családjogi törvény egyeztetés nélküli bevezetése ellen!

   A VDSZ Ifjúsági tagozata csatlakozik a Női tagozat követeléseihez, s az abban foglalt kritikákkal egyetért.

   Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Női tagozata további csatlakozókat vár.

Balatonszemes, 2012. november 13.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A VDSZ Női Tagozatának tiltakozó nyilatkozata.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector