Startlaphoz Csatlakozz!

A Honvédszakszervezet (Hosz) Küldöttgyűlés - sajtóközlemény

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. november 21. csütörtök, 14:54
A katonák reprezentatív szakszervezetének legfőbb döntéshozó fóruma november 20-án ülésezett.

    A Honvédszakszervezet (Hosz) Küldöttgyűlése szót emelt a hivatásos és szerződéses állomány számára kért év végi kifizetés, és az elodázhatatlan illetményemelés szükségessége mellett. A küldöttek kinyilvánították, hogy a katonák 20%-os illetményemelése elengedhetetlen, a továbbiakban már nem tartható a 11 éve folyamatos reálbércsökkenés.

    A Hosz Küldöttgyűlése üdvözölte és megerősítette az elnökség által hozott azon határozatot, amelynek értelmében a katonák reprezentatív szakszervezete is csatlakozott a Közszférás Szakszervezetek Demonstrációs és Sztrájkbizottságához (KÖZDEMOSZ). A küldöttek síkra szálltak a bizottság fő követelése mellett, vagyis, hogy 2014. január elsejétől 20%-os béremelést kapjanak a közszolgálat munkavállalói. Fentiek értelmében a KÖZDEMOSZ tevékenységében – a ránk, katonákra vonatkozó jogi szabályozást figyelembe véve – minden törvényes eszköz igénybevételével részt veszünk.

    A küldöttek elfogadták a Hosz 2014. évi költségvetés tervezetét, a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását, valamint az etikai kódexet is. Az idei ,,Szakszervezeti Munkáért” díjakat Bácskai István és Bogdány Gábor vehették át.

Budapest, 2013. november 20.

Czövek János elnök sk.  

További információk: Szita Róbert
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Honvédszakszervezet (Hosz) Küldöttgyűlés - sajtóközlemény.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector