Startlaphoz Csatlakozz!

KASZ: Továbbra is jár a vasárnapi pótlék a bevásárlóközpontokban dolgozó munkavállalóknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. november 26. kedd, 15:23
Országosan nagy riadalmat váltott ki a Kúriának a múlt héten napvilágot látott döntése, amely egy 2010-ben kezdődött jogvitára vonatkozik, ugyanis a hírt kommentálók a kúriai határozat magyarázatából téves következtetéseket vontak le. A jogszabályok időközben megváltoztak: ezáltal, ami alkalmazható volt egy 2010-es perben, az ma már nem érvényes.

     A Kúria döntése egy 2010-es ügyre irányul. A perben a bíróság egy kereskedőnek adott igazat, akit a munkaügyi hatóság azért bírságolt meg, mert egy budapesti bevásárlóközpontban lévő üzletében a munkavállalóknak nem fizette meg azt a pótlékot, amelyet a vasárnapi munkavégzésért a Munka Törvénykönyve előírt. Döntését a Kúria azzal indokolta, hogy az adott üzlet egy forgalmas helyen lévő bevásárlóközpontban található, valamint az elmúlt évek során a vásárlási szokások átalakultak, a társadalmi igények jelentősen megváltoztak. Így a Kúria a fővárosi bevásárlóközpontban lévő üzletet rendeltetésénél fogva vasárnap is működő munkáltatónak minősítette.

    A korábbi törvény – az 1992. évi XXII. tv. a régi Munka Törvénykönyve – értelmében valóban nem járt a vasárnapi pótlék a vasárnap rendeltetése folytán is működő munkáltatónál, illetve munkakörben foglalkoztatott munkavállalónak, de a kereskedelem korábban nem tartozott ebbe a kategóriába.

    Mivel a Kúria – szakítva a korábbi gyakorlattal – a fővárosi bevásárlóközpontban található, a perben szereplő üzletet a vásárlási szokások és a társadalmi igények átalakulása miatt rendeltetése folytán vasárnap is működőnek minősítette, ezért a pótlék a korábbi szabály alapján valóban nem illetné meg a munkavállalót.

    A hivatkozott ügyben tehát még a régi Munka Törvénykönyve szabályait kellett alkalmazni, a kúriai döntés is az említett törvény megfelelő szakaszaira hivatkozik.

    A jelen szabályozásra azonban nem húzható rá ez a határozat, hiszen 2012. július 1. óta új Munka Törvénykönyve van. Az új Mt. viszont egész más filozófia szerint szabályozza a vasárnapi munkavégzésért járó pótlékot.

    Az új szabályozás (A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény) pontosan meghatározza a vasárnapi pótlék megfizetésére vonatkozó eljárásrendet. A 101. § (1) bekezdés i) pontja konkrétan kiemeli, hogy vasárnap rendes munkaidő a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló számára osztható be, viszont egy másik szakaszban a 140. § (1) bekezdésben pedig kimondja, hogy ezen munkavállalókat a vasárnapi rendes munkavégzésükért ötven százalék bérpótlék illeti meg.

     A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) úgy ítéli meg, hogy addig, amíg az új szabály világosan és egyértelműen a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó munkáltatók munkavállalóit jelöli meg vasárnapi pótlék jogosultjaiként, addig ez vonatkozik a plázákban működő kereskedelmi egységekre is.

     A KASZ – ugyanúgy, mint eddig – határozottan kiáll a mellett, hogy a munkavállalók a vasárnapi munkavégzésükért járó pótlékot megkapják.

     A szakszervezet kéri a plázákban dolgozó munkavállalókat, hogy amennyiben azt tapasztalják, hogy a munkáltatójuk nem fizeti meg számukra a vasárnapi rendes munkavégzésükért járó pótlékot jelentkezzenek a (06-1)428-80-13-as telefonszámon, e-mailben az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy a KASZ facebook oldalán.

Dr. Sáling József
elnök

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - KASZ: Továbbra is jár a vasárnapi pótlék a bevásárlóközpontokban dolgozó munkavállalóknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector