Randstad: Csak 57 eves korunkig dolgoznánk
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 16. péntek, 10:59
Budapest, 2014. május 14. – A magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukig szeretnének dolgozni, ennek ellenére azt gondolják, hogy 66 évesen is kénytelenek lesznek munkába járni – derült ki a Randstad Awardhoz kapcsolódó kutatásból. Globálisan az IT a legvonzóbb szektor.Közzétéve: 2014. máj. 16. péntek, 10:59
A magyarok több mint fele legszívesebben 60 éves kora előtt nyugdíjba menne, további egyharmada pedig maximum 62 éves koráig dolgozna. A jelenlegi nyugdíjkorhatárig, 65 éves korig csak a munkavállalók egytizede szeretne munkába járni. Az eredményeket összesítve a magyarok számára az ideális nyugdíjkorhatár 57 év lenne – derült ki a Randstad Awardhoz kapcsolódó reprezentatív kutatásból.
„Ennek ellenére reálisan látjuk a nyugdíjazással kapcsolatos lehetőségeinket: arra a kérdésre, hogy ténylegesen meddig kell majd dolgozniuk, a megkérdezettek átlagosan a 66 éves kort jelölték meg” – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. A magyarok csaknem fele arra számít, hogy 63-65 éves korban hagyhatja abba a munkát, 34 százalék azonban úgy gondolja, hogy csak 65 éves kora után mehet nyugdíjba. „Globális szinten optimistábbak az emberek, háromszor annyian bíznak a 60 éves kor előtti nyugdíjazásban, mint Magyarországon. A többség azonban világszinten is arra számít, hogy legalább 63 éves koráig dolgoznia kell majd” – tette hozzá Baja Sándor.
A felmérés azt is vizsgálta, hogy a munkavállalók milyen körülmények mellett vállalnának hosszabb ideig munkát. A legfontosabbnak a fizikai és pszichés megterhelés csökkentése bizonyult a magyarok számára, ezt a kellemesebb munkahelyi légkör, a rövidebb munkaidő és a nyugodtabb munkabeosztás követte. „Ebből látszik, hogy az idősebb munkavállalók nem feltétlenül akarnak versengeni a fiatalokkal, azt várják a munkaadóktól, hogy a saját képességeikhez mért feladatokat végezhessenek” – mondta a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
Globálisan az IT szektor a legvonzóbb
A világszerte 200 000 munkavállaló megkérdezésével zajló kutatás eredményei szerint globálisan a legtöbben az informatikai szektorban szeretnének dolgozni, a megkérdezettek 56 százaléka vállalna munkát valamilyen IT vállalatnál. A Randstad Awardot és globálisan a legvonzóbb munkahely díját ugyanakkor Magyarországhoz hasonlóan egy autóipari vállalat, a BMW érdemelte ki. A második helyre a Sony, a harmadikra pedig a Samsung került a globális rangsorban. A hazánkban első helyezést elért Audi ugyan nem szerepelt a globális döntősök között, de a Samsung Magyarországon a negyedik helyet, valamint az ipari termelő kategória legvonzóbb vállalatának járó különdíjat is megszerezte.
A Randstad Awardról:
A világ legnagyobb munkáltatói márka felmérésében 23 ország munkaerőpiacát vizsgálják, ami a világgazdaság 75 százalékát fedi le. A kutatás keretében a legnagyobb munkaadók és a különböző szektorok megítélése mellett a munkaerőpiac legfontosabb mozgatórugóit vizsgálják. Az adatok gyűjtését és feldolgozását egy független kutatóintézet, a belga ICMA csoport végzi, életkor, nem és régió szerint reprezentatív mintán, a 18-65 éves korosztályban. A kutatásban globális szinten mintegy kétszázezer, Magyarországon több mint 5500 potenciális munkavállaló vett részt. Az adatfelvétel hazánkban 2013 novemberében, online megkérdezéssel zajlott.
Kapcsolódó képanyag:
Az ideális és a várható nyugdíjazási kor a magyarok szerint:
http://www.sakkom.hu/sites/default/files/Randstad_Award_nyugdij.jpg
Baja Sándor fényképe nyomdai felbontásban:
http://www.sakkom.hu/sajto/randstad/kepek/Baja_Sandor_Randstad_Hungary_nyomdai.jpg
Baja Sándor fényképe webes felbontásban:
http://www.sakkom.hu/sajto/randstad/kepek/Baja_Sandor_Randstad_Hungary_webre.jpg
Kapcsolódó webcímek:
A Randstad honlapja: http://www.randstad.hu/
További információ:
Jacobi Viktória
vezető kommunikációs tanácsadó
SAKKOM Interaktív
online marketing + pr ügynökség
Telefon: (+36) 1 237-0212
Fax: (+36) 1 237-0213
Mobil: (+36) 20 7733-636
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Cím: 1139 Budapest, Petneházy u. 52.
Webcím: www.sakkom.hu
Facebook: www.facebook.com/sakkom.interaktiv
A Randstadról:
A Randstad 1960-ban jött létre, jelenleg több mint 40 országban működő irodáival a világ második legnagyobb személyzeti tanácsadó cégének tekinthető. Magyarországon idén 10. éve van jelen a cég, mely a hazai munkaerő-közvetítő és -kölcsönző piac egyik legmeghatározóbb szereplője. A jelenleg 70 fős csapat több fő területen közvetít és kölcsönöz elsősorban diplomával rendelkező munkavállalókat: üzleti támogató központok munkatársainak megtalálása mellett pénzügyi, értékesítői, mérnöki, HR és IT területen dolgozó közép- és felsővezetők kiválasztásában segít.