

Munka törvénykönyve
Felmondáskor vissza kell fizetni a munkaruha árát?
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 16:02
Felmondani készülök jelenlegi munkahelyemen, megváltoztatott feltételek miatt nem tudok tovább ott maradni. Egyik kérdésem ehhez kapcsolódik, mégpedig mindegy-e, hogy én mondok fel, vagy inkább a közös megegyezést szorgalmazzam? Munkanélküli járadékot kaphatok mindenképp? Azonban hamarosan ki akarják osztani az újabb munka- ill. formaruhát, az a kérdés, ha a felmondásom után kötelez felmondási idő letöltésére, és mégis át kell vennem közben (kötelezhet egyáltalán a munkáltató, hogy felmondási idő alatt átvegyem?) akkor távozásommal kifizettetheti velem, levonhatja elszámoláskor a munkaruhát?Published on Monday, 03 August 2015 16:02
World Economic Forum
Így csökkent a globális szegénység az elmúlt 25 évben
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 15:47
Az új évezred kezdetén a világ vezetői egy ENSZ-csúcs keretében nyolc millenniumi fejlődési célt jelöltek ki, amit a világban el kell érni 2015-ig, ezek között az első helyen a mélyszegénység és az éhezés felszámolása állt. Most 2015-ben a közelgő újabb ENSZ-csúcs előtt a World Economic Forum megnézte, az elmúlt negyed évszázadban mit sikerült felmutatnia a világnak ezen a téren – írja a Portfolio.Published on Monday, 03 August 2015 15:47
Súlyos gondok
Kirúgások a vasárnapi zár miatt?
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 15:00
A kiemelt üdülőkörzetek kisvállalkozói közül sokan a vasárnapi zárva tartás miatt a holtszezonban kénytelenek lehetnek megválni majd az alkalmazottaiktól. A törvény megváltoztatta ugyanis a nyaralási szokásokat, és sokan már útközben bevásárolnak, az üdülőhelyeken pedig nemigen költenek – írja a Népszava.Published on Monday, 03 August 2015 15:00
Több körben
Kirúgások a közmédiában
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 14:03
Egy hónapja működik a négy közszolgálati médiaszolgáltató, vagyis a a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és a Duna Televízió Nonprofit Zrt. összevonásából született Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.Published on Monday, 03 August 2015 14:03
Munka törvénykönyve
A munkaviszony jogellenes megszüntetése
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 13:34
A 2012. július 1. napjától hatályos munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) jelentősen átalakította a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeire vonatkozó szabályrendszert, és az addig hatályos rendelkezésektől (a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a továbbiakban: 1992. évi Mt.) néhol gyökeresen eltérő szabályokat alkotott. Jelen írásunkban a hatályos szabályokat elemezzük és értékeljük, kiemelve a korábbiakhoz képest eltérő rendelkezéseket – írja a munkajog.hu.Published on Monday, 03 August 2015 13:34
„Férfi40”
Dübörög a nyugdíjcsata
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 12:11
Tisztázzunk valamit: legalább fél évet vártunk, hogy a munkáltatók vagy a kormány letegyen egy épkézláb javaslatot arról, miként enyhíthető a korkedvezményes nyugdíj hatásának eltörlése, fakad ki Kordás László MASZSZ-elnök.Published on Monday, 03 August 2015 12:11
Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 11:51
Üvegfestő, Egyiptom szerelmese, kertbarát, amúgy orvosnak készülő jogász, praktizáló ügyvéd, a valóságban érdekvédő. Kiderítjük, ki is Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) főtitkára, akiről az bizton elmondható: harciasan képvisel mindent, ami számára és az emberek számára fontos.Published on Monday, 03 August 2015 11:51
Gondok vannak a Klikben
Késik sok tanár jogos juttatása
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 11:10
Érettségi és szakmunkás-vizsgáztatás után járó díjazások kifizetésével, valamint nyugdíjasként visszafoglalkoztatott tanárok bérének és megbízási szerződéssel dolgozó oktatók számláinak rendezésével is gondok vannak a Klikben – tudta meg a Magyar Nemzet.Published on Monday, 03 August 2015 11:10
Háromszoros járandóság
Brutális fizetésemelések Matolcsy jegybankjában
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 10:36
A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) az átlagfizetések a másfélszeresükre emelkedtek az elmúlt öt évben – derül ki Matolcsy György jegybankelnök válaszából, amelyet Tóth Bertalan írásban feltett kérdéseire adott. Az MSZP-s országgyűlési képviselő arra volt kíváncsi, hogyan alakult az alkalmazottak száma az MNB-ben az utóbbi években, illetve mi indokolja a jegybank által kifizetett bértömeg jelentős emelkedését – írja a Népszabadság.Published on Monday, 03 August 2015 10:36
Férfiak 40
Nyugdíjcsökkentéssel számolhatnak az öregségi ellátásban részesülők?
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 09:04
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy ha sikeres lenne a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazása érdekében tervezett referendum, akár nyugdíjcsökkentéssel is számolhatnak az öregségi ellátásban részesülők. Az érintettek burkolt fenyegetésként értékelték szavait és egyebek között arra kíváncsiak: a nőkre vonatkozó jogszabály esetén ez az érv miért nem hangzott el? – olvasható a 168 órában.Published on Monday, 03 August 2015 09:04
Sokáig tart a külföldön született gyermekek Magyarországi anyakönyvezése
A kormány nehezíti a kivándorlók dolgát
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 08:17
Hónapokat, vagy akár éveket is igénybe vehet az olyan külföldön született gyermekek Magyarországi anyakönyvezése, akik szüleik lévén jogosultak az állampolgárságra. Az MSZP szerint ez égető probléma, hiszen így számos külföldön élő család nem tud hazautazni a gyermekével.Published on Monday, 03 August 2015 08:17
Nagy-Britannia
Nem kaphatnak állást a közszolgáltatási rendszerben azok, akik nem beszélnek jól angolul
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 07:49
A brit kormány tervei szerint a jövőben nem kaphatnak állást a szigetország közszolgáltatási rendszerében azok, akik nem beszélnek jól angolul; a szabályozás érinti az állami egészségügyi szolgálat és az önkormányzatok dolgozóit, de kiterjed a rendőrökre és a szociális munkásokra is.Published on Monday, 03 August 2015 07:49
Soltész Miklós:
Jövőre megduplázódik a külhonban szolgáló magyar lelkészek jövedelempótléka
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Monday, 03 August 2015 07:00
A jövő évtől duplájára emelkedik a külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap az erdélyi Máriaradnán, ahol a katolikus kegytemplom és volt ferences kolostor újraszentelésén, a ferences rendi múzeum megnyitásán vett részt.Published on Monday, 03 August 2015 07:00
Rétvári Bence:
1100 nyugdíjkorhatárt elérő pedagógus kérte további foglalkoztatását
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Sunday, 02 August 2015 15:44
A 2014/15-ös tanévben 1173, a nyugdíj korhatárt elérő pedagógus esetében érkezett kérelem továbbfoglalkoztatásra, ebből eddig 543 esetben született támogató döntés - derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárának egy írásbeli kérdésre adott válaszából. A kérelmek nagy része megbízási szerződéssel, óraadóként történő továbbfoglalkoztatásra vonatkozik.Published on Sunday, 02 August 2015 15:44
Radikálisan csökkenteni kell a tananyag mennyiségét
Mendrey: Változtatni kell a közoktatás jelenlegi helyzetén
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Sunday, 02 August 2015 13:25
Mindenképpen változtatni kell a közoktatás jelenlegi helyzetén – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint.Published on Sunday, 02 August 2015 13:25
Így trükköznek a cégek
Megdöbbentő csalások a magyar munkahelyeken
Written by Szakszervezetek.hu
Published on Sunday, 02 August 2015 12:35
A foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokat ellenőrizte a hatóság június végén és az eredmény megint lesújtó: alig van cég, amelynél minden rendben lenne.Published on Sunday, 02 August 2015 12:35
More Articles...
- Üzemi baleset
- Mondhatok nemet a főnökömnek?
- Így növelhető a szolgálati idő munka nélkül
- Kapósak az autizmushoz értő diplomások
- Határzár: „Azt mondták, találtak munkát. A kerítést fogjuk építeni”
- A stressz káros hatásainak kezelése jogszabályi kötelezettség is
- Megalakult a „Híd a munka világába” foglalkoztatási szövetkezet
- Jótékonysági programot szervez kollégái részére a Magyar Rendvédelmi Kar
- A végkielégítés szabályai
- Minden pályakezdő kincs
- Három szakszervezettel kötött megállapodást a MÁV egyes munkakörökben dolgozók béremeléséről
- Évtizedes bűntudat-generálás: árt-e a gyereknek, ha az anya munkába áll?
- A munkaadók 84 százalékánál volt szabálytalanság
- Botrányt kavart a szociális projekt
- Júniusban nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban
- Házi beteggondozás: az állam bekeményít
- A munkabér fegyelmi hatályú csökkentése
- Precedenspert indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség
- A kisvállalkozásoknál dolgozók számíthatnak leginkább cafeteriára
- Az orvosok segítséget kapnak a praxisvásárláshoz
- Sokba kerülhet a bejárás – de kinek?
- Kipakolnak a LIDL dolgozói: az üzletlánc diákokkal spórol