Startlaphoz Csatlakozz!

2012. január 20

Az MRK közleménye a felsőoktatási intézmények belső nyelvvizsga rendszereinek egységesítéséről

Az MRK megvizsgálja a felsőoktatási intézmények belső nyelvi vizsgáztatása és a hozzá kapcsolódó nyelvi képzések rendszere egységesítésének lehetőségét annak érdekében, hogy a nyelvvizsga hiányában oklevelet nem szerzett hallgatók az új törvényi szabályozás biztosította keretek között, egységes minőségi kritériumok mellett tehessék le az oklevél kiadásához szükséges, a felsőoktatási intézmények által szervezett külön nyelvi vizsgát.

    A nemzeti felsőoktatási törvény új szabályokat vezet be a nyelvvizsga megléte, mint a diploma kiadása feltétele tekintetében. Az oklevél, illetve a bizonyítvány megszerzéséhez előírt általános nyelvvizsga-követelmény teljesítése alól mentesülnek azok a hallgatók, akik a sikeres záróvizsga napjától számított három éven belül nem mutatták be a felsőoktatási intézménynek az általános nyelvvizsgát igazoló okiratot és az oklevél, illetve a bizonyítvány megszerzéséhez előírt általános nyelvvizsga-követelmény teljesítése helyett a felsőoktatási intézmény által szervezett külön nyelvi vizsgát tesznek. A törvény tehát azon hallgatóknak a nyelvi vizsgához juttatását segíti, akik nem rendelkeznek az oklevélhez szükséges általános nyelvvizsgával.

    Fontos, hogy a felsőoktatási intézmények egységesen kidolgozott követelményrendszer szerint szervezzék meg a külön nyelvi vizsgákat, valamint az, hogy a nyelvi vizsgák sikeres teljesítése érdekében szervezzenek felkészítő tanfolyamokat, kurzusokat. A cél az, hogy a záróvizsgával rendelkező, de nyelvvizsgát nem szerzett hallgatókat hozzásegítsük a nyelvi követelmények teljesítéséhez és ezek a követelmények egységesen kerüljenek megállapításra, biztosítva a minőség megőrzését. A nyelvoktatást és a belső nyelvi vizsgát minél több felsőoktatási intézményben hozzáférhetővé kell tenni, egységesen és közösen meghatározott követelményszintekkel. A képzéseket az egyes felsőoktatási intézmények maguk szerveznék. A képzés szintfelméréssel kezdődik, majd ennek eredménye alapján megadott számú kontaktóra teljesítendő, megszabott, pl. fél-1 éves időtartam alatt. A képzés végén a belső nyelvi vizsga az adott intézményben teljesítendő.

    A javaslat részleteit az MRK legfőbb szerve, a Plénum február 2-i ülésén tárgyalja, annak érdekében, hogy a program 2012 nyarán elindulhasson.

Kiadó: Magyar Rektori Konferencia

Bővebben




2012. január 19

MSZ EDDSZ: Gaskó István nem elnöke 2011.december 21. óta a VDSZSZ-nek!

Sajnáljuk, hogy erről elfelejtette tájékoztatni saját tagságát, a LIGA konföderációt és a közvéleményt.

Bővebben




Felhívás a Magyar Kultúra ünnepén a kultúra védelmére!

Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) felhívása a Magyar Kultúra ünnepén a kultúra védelme érdekében:

Bővebben




Az Európai Baloldali Párt támogatja Magyarország demokratikus erőit

Európa szerte együtt védjük a demokráciát minden populista és szélsőjobb támadással szemben!

Bővebben




A Magyar Szolidaritás Mozgalom március 10-én tömegdemonstrációt szervez

Együtt a Köztársaságért - tüntetés a szociális és a szabadságjogokért

    Budapest, 2012. január 19. 2012. tavaszára a magyar társadalom tűrőképességének végső határaihoz érkezik. A megemelt adóterheket, a munkabérekre vonatkozó új szabályozásokat már mindenki saját bőrén tapasztalhatja, de megtapasztalhatja azt is, hogy azt az új Alaptörvényt, amelyet a hatalom az Operaházban ünnepelt, nem érzi sajátjának. Ezért a Magyar Szolidaritás Mozgalom hatalmas tüntetésre készül a Kossuth téren 2012. március 10-én, amelyre várja a szakszervezeteket, különböző társadalmi szervezeteket is.

    A Mozgalom reményei szerint ezen a tüntetésen legalább annyian részt fognak venni, mint a D-Dayen, vagy az Operaház előtti tüntetésen.

    A magyar társadalomnak meg kell mutatnia, hogy az Orbán kormány már elért a falig. Ezért szervezi a Szolidaritás Mozgalom ezt a demonstrációt, és támogatja a legtöbb megmozdulást, amely a rendszer igazságtalanságai ellen szólal fel; így ott leszünk szombaton a Várban a Diplomafosztón, ott leszünk vasárnap a Klubrádió tüntetésén, ott leszünk az Új Színháznál február 1-én, és ott leszünk a Milla tüntetésén március 15-én (bárhol is tudják végül megtartani a hatalom legújabb felháborító lépései után).


Budapest, 2012. január 19.

Magyar Szolidaritás Mozgalom

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Bővebben




2012. január 18

Az MTA elnökének válasza a hozzá eljuttatott petícióra

A Magyar Tudományos Akadémia elnökének válasza doktori (PhD) fokozattal rendelkező kutatók Schmitt Pál köztársasági elnök doktori címét illető plágiumgyanú kivizsgálásáért indított petíciójára.

Bővebben




A Magyar Pékszövetség felmondta a Szakágazati Kollektív Szerződést!

A sütőiparban 1991 óta volt ágazati típusú kollektív szerződés, 1995 óta ez az egész ágazatra ki volt – s még jelenleg is van – terjesztve.

Bővebben




2012. január 17

A SZEF ügyvivő testületének közleménye

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ügyvivő Testülete 2012. január 17-én eszmecserét folytatott az előttünk álló év várható alakulásáról, a legfontosabb érdekvédelmi feladatokról.

Bővebben




Plágiumgyanú - Egyetemi doktorok nyújtottak be petíciót az ügy tisztázásáért

Petíciót nyújtott be hét egyetemi doktor a Schmitt Pál köztársasági elnök doktori disszertációját illető plágiumgyanú kivizsgálásáért.

Bővebben




2012. január 16

Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) Sajtóközlemény

Törvénytelen intézkedések, beígért tárgyalások elmaradása, a munkavállalók lehetetlen helyzete, az utazóközönség cserben hagyása.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector