Startlaphoz Csatlakozz!

2012. október 17

Húsipari Dolgozók Szakszervezete: gyors cselekvéssel menthetők meg a gyulai munkahelyek

A Gyulai Húskombinát Zrt., mint stratégiai húsipari cég, felszámolási helyzetbe került. A piaci pozíciók megőrzését szolgáló lépések határozott, gyors megtétele adhat esélyt a munkahelyek megőrzésére. Ehhez a szaktárca segítségét kéri a szakszervezet.  
 

Bővebben




A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) közleménye

A vétkes hanyagsággal üzemelő törvényalkotás hibáinak foltozgatására készül mai ülésén a KOMT.

Bővebben




A Rendőr Szakszervezetek Védegylete Szövetségének közleménye

A RSZV /Rendőr Szakszervezetek Védegylete Szövetség/ értetlenül áll a tegnapi hat szakszervezet által jegyzett együttműködés és sajtónyilatkozat előtt.
 

Bővebben




A BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet közleménye

Határozottan tiltakozunk az ellen, hogy a BKK és a BKV – val közösen kiírt busztenderben a BKK győztest hirdetett! Tiltakozásunk oka, hogy a Fővárosi Közgyűlés a tegnapi nap folyamán határozatban rögzítette, hogy a 3-3.5 milliárd forintos többletköltség nem áll rendelkezésre, sőt Tarlós István Főpolgármester Úr a BKV jövő évi költségfedezetét sem látja biztosítottnak. A rendelkezésre álló adataink szerint a BKV a szóló autóbuszok üzemeltetési költségét  447.22 Ft a csuklós autóbuszokét  481.97 Ft-ért állítja elő szemben a győztes pályázó 663 Ft illetve 797 Ft-al.

Bővebben




2012. október 16

Aláírásgyűjtésbe kezdett az Egységes Közlekedési Szakszervezet

A BKV Zrt területén működő szakszervezeti tömörülés a munkavállalók felhatalmazása által kíván tárgyalásokat kezdeményezni annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés finanszírozása, nyilvánosan az utazóközönség teljes körű tájékoztatása mellett történhessen csak meg.
 

Bővebben




2012. október 15

A civil szervezetek összeállították az önfoglalkoztatók segítésének tíz pontját

 A közelmúltban elkészült 10 pontos munkahelyvédelmi akcióterv kiegészítéseként a kistermelői, kézműves szakma érdekeit védő civil szervezetek, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ), a Magyar Agrár-Környezetgazda Egyesület, és az Akli Majorért Műemlék Alapítvány elkészítette és benyújtotta az önfoglalkoztatók segítésének 10 pontját.

Bővebben




2012. október 13

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleménye

Családanyák és rampatisztek vezetik az ellenállást a Malév GH-nál. Utánaszámoltak, és nem fogadják el „önként” a megalázó feltételeket.

Bővebben




2012. október 12

Újabb kétmilliárd forint a vasúti dolgozók pénzügyi ösztönzésére

A vasúti munkavállalók számára elkülönített forrásból a MÁV-csoport vállalatainál összesen mintegy 30 ezer dolgozó jut fejenként átlagosan nettó 32 ezer forinthoz az idei évben. A pénzügyi ösztönzésből a cégek prémiumrendszereinek hatálya alá tartozók - köztük a vezetők - nem részesülnek. A kifizetések a vasúttársaságok és a szakszervezetek között megkötendő megállapodás alapján indulhatnak majd meg. A vasutasok számára Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke által tavaly novemberben aláírt megállapodás alapján fizetnek ki három év alatt összesen 5 milliárd forintot. Az érintett munkavállalók az első egymilliárd forintot már decemberben megkapták.
 

Bővebben




2012. október 09

Az FDSZ állásfoglalása a CXC. sz. Nemzeti Köznevelés törvény hatálybalépésével kapcsolatban

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete csatlakozik a közoktatásban működő szakszervezeteknek (PDSZ, PSZ) a CXC. sz. Nemzeti Köznevelés törvény szakaszos bevezetésével kapcsolatos parlamenti vitanap megtartását és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását célzó kezdeményezéséhez.
 

Bővebben




A VDSZ szolidaritási nyilatkozata a magyar húsiparban dolgozók felé

Levél a Húsipari Dolgozók Szakszervezete, Kapuvári József elnök részére.
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége tagsága átérzi a magyar húsiparban dolgozók helyzetét. Ha a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság szövi át a munka szűk világát, az bizony nem vezet jóra. Sajnálatos, hogy a még meglévő magyar ipar szereplői közül napjainkban egyre többen, egyre nagyobb bizonytalanságban élnek, élünk.
 

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector