2013. október 31
Az egyesülő konföderációk közleménye
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma vezető testületei együttes ülést tartottak. A május 1-én bejelentetteknek megfelelően a három szervezetet egyesülési folyamata megfelelően zajlik, december 6-án létrejön az új szervezet.Sztrájkbizottságot alakítottak a mozdonyvezetők
A Mozdonyvezetők Szakszervezete 2013. október 30-án megalakította a Sztrájkbizottságát, melynek egyik oka, hogy a munkáltató felmondta 2014. január elsejei hatállyal a 10 éve folyamatosan alkalmazott mozdonyvezetői bértáblát.2013. október 30
HDSZ: A húsüzemekben erősíteni kell a foglalkoztatás biztonságát, a munkahelyek védelmét!
A magyar húsipar csak jelentős szerkezet-átalakító beruházásokkal tudja visszanyerni a versenyképességét, a béreket pedig emelni kell, hogy az ágazat ne veszítse el a szakképzett munkaerőt – állapította meg a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége a mai ülésén. A testület szerint a hazai húságazatnak csak akkor van jövője, ha a gazdasági növekedés hatására emelkedik a húsfogyasztás, a Kormány végrehajtja a sertésprogramot, az általános forgalmi adó mértékét pedig leszállítja az Európai Unió országaiban jellemző szintre és korlátozza a feketegazdaságot. Az önkormányzati tulajdonban került húsüzemekben erősíteni kell a foglalkoztatás biztonságát, a munkahelyek védelmét. Pápán további kormányzati erőfeszítéseket kíván a vágóhíd működésének konszolidálása, Kapuváron pedig esélyt kell adni az üzem újraindításához és az emberek foglalkoztatásához.A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete átláthatóságát hitelesen igazolta az NFÜ-nek
A mai napon több hírportál – többek között a www.Hvg.hu – oldalán is megjelent az a hír, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által közzétett átláthatatlan cégek listáján több szakszervezet is szerepel, melyek egyike a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ).2013. október 22
Szűcs Viktória: a hálapénz a korrupció melegágya, ami megengedhetetlen!
„A hálapénz, mint a dolgozók ellehetetlenülését és elvándorlását megakadályozó lehetséges megoldási javaslat véleményünk szerint szánalmas és megalázó. A hálapénz a korrupció melegágya, ami megengedhetetlen” – olvasható a Szakszervezetek.hu-nak megküldött közleményében a BÖLCSŐDEI DOLGOZÓK DEMOKRATIKUS SZAKSZERVEZETE.Boros Péterné, az MKKSZ főtitkárának levele az ATV riportere kérdésére megfogalmazott Miniszterelnök-helyettesi válaszra
Dr. NAVRACSICS TIBOR ÚR
Miniszterelnök-helyettes
Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter
Budapest
Tisztelt Miniszter Úr!
2013. október 19.-én szakszervezetünk – a közszolgálatokban és a versenyszférában működő 63 ágazati szakszervezet szolidáris támogatását élvezve – figyelem felhívó demonstrációt rendezett a Millenáris Park Fény utcai bejárata előtt. Szándékunk az volt, hogy mind a döntéshozók, mind a közvélemény figyelmét felhívjuk – a köztisztviselők és a kormánytisztviselők keresetét meghatározó - közszolgálati illetményalap ismételt befagyasztására. Az elmúlt 20 évben nem volt arra példa, hogy egy kormányzati ciklus teljes időtartama alatt – azaz négy éven keresztül – az illetmény alap változatlan.
2013. október 19
A közlekedésiek is a köztisztviselőkkel vannak
Felháborítónak és méltatlannak tartja a köztisztviselők helyzetét, egyebek mellett a megalázóan kevés, 38 ezer 650 forintos illetményalapot a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége.Boros Péterné beszéde a 2013. október 19-ei demonstráción
Kedves barátaim! Köztisztviselők! Kormánytisztviselők! Közalkalmazottak! Mkksz tagok és más szakszervezetek képviselői! És kedves mindenki! Nagyon örülök és büszke vagyok arra, hogy ma itt megmutatjuk, hogy nem szabad félni! Sok, nagyon kollégánk saját érdekében sem mer megszólalni, mert féltik munkahelyüket, és félnek főnökük megtorlásától. Nem szabad félni, mert igaz ügyért jöttünk ki az utcára.2013. október 17
Gyorsreagálású demonstrációt tart szombaton az MKKSZ az illetményalap 20 százalékos emelése érdekében
Felhívás!A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elfogadhatatlannak tarja, hogy 6 éve nem változott a köz szolgálatában állók illetményalapja.