Hova mehet dolgozni a magyar?

  Dubajban a világ egyik vezető légitársasága személyzetének az ápolására, Angliában pedig ruházati világmárkák cégeihez toboroznak Magyarországról munkavállalókat. Németország is várja a szakembereket – olvasható a Piac@Profit oldalán.

Bővebben




Hegyesiné Orsós Éva: betegeket és időseket nehéz helyzetbe hozni egyszerűen erkölcstelen dolog

Újból csak a médiából értesültek a nyugdíjasok az őket érintő újabb tervekről, ami egyben azt is jelenti, hogy a kormány korábbi gyakorlata, vagyis az, hogy előzetesen nem egyeztet az érintettekkel, nem változott. Egyebek mellett így reagált Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke arra, hogy a Brüsszelnek küldött konvergenciaprogram szerint a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokat a 2014. évi szinten befagyasztja a kormány – olvasható a Népszavában.

Bővebben




Ma éjfélig lehet benyújtani az szja-bevallásokat

Ma éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó (szja) bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje; a kitöltött és aláírt bevallást az előző évekhez hasonlóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain, a postán és az ügyfélkapun keresztül is el lehet juttatni az adóhatósághoz.

Bővebben




Ember a társadalombiztosítás senkiföldjén

Közel három éve nem kap semmilyen járadékot, kiesett a szociális ellátórendszerből egy rászoruló, rákos beteg asszony: korábbi rokkantellátása megszűnt, a 2011-es törvénymódosítások miatt újfajta juttatásra nem jogosult. Méltányosságból a 2012-től létező új tb-rendszerben már nem lehet járadékot kapni, több évtizedes munkaviszonya alapján pedig hiába járna az 52 éves, áttétes rákkal küzdő asszonynak nyugdíj, nem valószínű, hogy megéri a nyugdíjkorhatárt. Ember a társadalombiztosítás senkiföldjén – olvasható a HVG.

Bővebben




Több tízezer eurós végkielégítésről mondtak le a román posta vezetői

Egyéni munkaszerződésekbe foglalt, több tízezer eurós végkielégítésről mondott le a román állami postavállalat több vezetője hétfőn, miután erre kérte őket a bukaresti távközlési miniszter.

Bővebben