Startlaphoz Csatlakozz!

2014. máj. 28

Pataky Péter: a dolgozók a ténylegesen megkapott bérben érdekeltek

Az uniós szintű egységes minimálbér-számítás ötletét a hazai szakszervezetek szövetsége fenntartásokkal, a munkáltatói érdekképviselet pedig így is legfeljebb ajánlásként támogatná – írja az fn.hir24.hu.

Bővebben




Alkotmányellenes a munka törvénykönyvének kismamákra vonatkozó egyik rendelkezése

Alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének (Mt.) az a rendelkezése, amely szerint a várandós nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése előtt beszámolt munkáltatójának - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab), és keddi határozatával megsemmisítette a kifogásolt rendelkezést.
Az ombudsman indítványára indult eljárásban az Ab megállapította, hogy a gyermekvállalás szándéka, az ennek érdekében vállalt emberi reprodukciós eljárással - lombikbébiprogrammal - összefüggő kezelés, illetve az ennek eredményeként vagy természetes úton bekövetkezett várandósság mindaddig, amíg annak nincsenek külső jelei, a gyermeket vállaló nő magán- vagy intimszférájába tartozó körülmény, és mint ilyen, ki van zárva minden állami beavatkozás alól. Az erre vonatkozó adatoknak a munkáltató részére történő kötelező kiszolgáltatásának törvényi előírása a magánszférába való beavatkozás.

Bővebben




2014. máj. 27

Kihívások előtt a kölcsönvevők is

  A gazdasági élet kilátásainak javulásával emelkedik a foglalkoztatás, és így emelkedik a munkaerő-kölcsönzés iránti igény is. A körülmények változásával azonban nem csupán a kölcsönbeadó cégek, de ügyfeleik, a kölcsönvevők is újabb és újabb kihívásokkal kerülnek szembe.

Bővebben




Családbarát vállalat díjat hirdet a Három királyfi, Három Királylány Mozgalom

Családbarát vállalat díjat hirdet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Az elismerést azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, és ezt a szellemiséget beépítik a cég stratégiájába is - közölte Székely András, a mozgalom vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Bővebben




Véget ért a postások tüntetéssorozata

Véget ért a romániai postások tüntetéssorozata, miután a feleknek sikerült megállapodniuk a vitatott kérdésekben - közölte a román távközlési minisztérium, az állami vállalat tulajdonosa.

Bővebben




Pedagógusok Szakszervezete: egy egész szakmát aláztak a sárga porig

 Tiltakozik az egyik hirdetési oldal reklámja ellen a Pedagógusok Szakszervezete, amely szerint a reklámban szereplő tanáron keresztül a készítők „egy egész szakmát aláztak a sárga porig” – írja az eduline.hu.

Bővebben




Andor László: jobb munkakörülményeket kell teremteni Európában

Európában jobb munkakörülményeket kell teremteni, és több humánerőforrás-beruházásra van szükség, mert ezek hozzájárulnak a munkaerő termelékenységének javulásához és az európai gazdasági növekedéshez - mondta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos kedden Budapesten.

Bővebben




A nyugdíjazással a megbecsülés is elolvad

Aktív időskorra vágynak a mostani ötven fölöttiek: a mai ötvenes-hatvanas generáció nem akar belesimulni a passzív nyugdíjas képébe. A munkaadókat is terheli felelősség abban, hogy a háború utáni baby boom generáció számára mennyire lesz sokkoló az átmenet. Mindenesetre úgy tűnik, az önkéntes munka az egyik adu ász az aktív időskorra vágyók kezében, derült ki a HSZOSZ és az ICF közös konferenciáján.

Bővebben




Tetszik a briteknek a bevándorlás-ellenes politika

Nagy-Britanniában az Európa- és bevándorlás-ellenes Függetlenségi Párt, a UKIP nyerte az Európai Parlamenti választásokat. A kormányzó konzervatívok és az ellenzéki Munkáspárt a második helyért csatázott, míg a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Liberális Demokraták még hagyományos fellegváraikban is vesztettek.olvasható az inforadio.hu oldalán.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector