Az uniós tagországok mindegyikében a helyi átlagbér legalább 50 százalékára kellene módosítani a minimálbért, illetve az Európai Unióban egységes bérszámítási módszerre lenne szükség egy uniós szervezet szerint. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkárát, Boros Péternét Beregi-Nagy Edit kérdezte a Lánchíd Rádió műsorában. A főtitkár először arról beszélt, hogy miért kezdeményezője a szakszervezet hazánkban a garantált tarifaemelésnek.
Bővebben
Lezárult a miniszterjelöltek meghallgatása, amelyen – mindenki megnyugvására – bizonyosságot nyert: Magyarország a legjobb kezekben van. Rendben van a foglalkoztatottság, csökken a munkanélküliség, nem emelkedik az államháztartási hiány sem. Mondhatni, némi szocialista cinizmussal fűszerezve: „dübörög a gazdaság” –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
A bérek felzárkóztatását sürgette a debreceni Kodály Filharmónia igazgatója a zenekar és a Kodály Kórus csütörtöki évadzáróján.
Bővebben
A foglalkoztatási költségek csökkentésének legkézenfekvőbb módja a bérek csökkentése. Ennek azonban számos formája, módja lehet. A munkavállaló ugyanis tipikusan különféle jogcímeken kap juttatásokat a munkáltatótól, amelyek csökkentése, átalakítása, esetleg megvonása így más-más szabályok szerint lehetséges –
írja a munkajog.hu.
Bővebben
A Magyar Rezidens Szövetség azt kéri az ügyészségektől, hogy amíg nem rendeződik a hálapénz elfogadásával kapcsolatos jogi helyzet, ne emeljenek ezekben az ügyekben vádat.
Bővebben
Egy friss CNN-felmérés szerint tíz amerikai közül hatan úgy érzik, számukra elérhetetlen az „amerikai álom”. A 18-34 év közötti fiatalok tartják leginkább kilátástalannak saját helyzetüket, 63 százalékuk szerint esélyük sincs arra, hogy megvalósítsák mindazt, ami szüleiknek megadatott. Bár a válaszadók 54 százaléka úgy ítéli meg, jobban él a szüleinél, a megkérdezetteknek csupán 36 százaléka bízik abban, hogy a mai amerikai gyerekek túl fogják szárnyalni felmenőiket –
írja a Népszava.
Bővebben
A Londonban élő magyarok többnyire felsőfokú végzettségűek, akik gazdasági helyzetük javítása és a jobb munkalehetőségek végett mentek ki. Nem véletlen tehát, hogy nagy részük csak sokára, vagy sose térne vissza Magyarországra –
olvasható a vs.hu oldalán.
Bővebben
Külföldre költözéskor kevesen jelzik a hatóságoknak, hogy máshol kívánnak munkát vállalni, lakcímükről pedig még kevesebben jelentkeznek ki. Pedig néhány hónap vagy év múlva akár több százezer forintot is követelhetnek emiatt rajtunk. Utánajártunk, hogy külföldi munkavállalás előtt mit kell mindenképpen elintéznünk –
írja a hir6.hu.
Bővebben
Július elsejéig az egészségügyi szolgáltatótól kötelező adatközlést vár az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH); egy törvénymódosítást követően a hivatal által vezetett közhiteles nyilvántartás kiegészül az egészségügyi szolgáltatók, gyógyszertárak által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókra vonatkozó információkkal.
Bővebben
Egyéni nyugdíjszámlák már vannak a TB-ben, de azokon csak a tavalyi járulékbefizetések látszanak. A magánkasszákban maradók átlagosan 3,1 millió forint megtakarítással rendelkeznek, de egyáltalán nem biztos, hogy valaha is megkaphatják –
írja a Világgazdaság.
Bővebben