Az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) és a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) arra kéri a kormányt, hogy bontsa le a szerintük indokolatlan és igazságtalan megkülönböztetést az aktív és passzív hallgatók között az iskolaszövetkezeti munkavégzésben való részvételi lehetőségek tekintetében.
Bővebben
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) július 1-jétől az idén is meghirdeti a nyári diákmunka programot, amelynek keretében 16-25 év közötti diákok kaphatnak a helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget - jelentette be Czomba Sándor csütörtökön.
Bővebben
Kedvező kereseti és foglalkoztatási trendek rajzolódnak ki az MTI által megkérdezett elemzők szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adataiból.
Bővebben
A magyar kormány, a munkáltatók, a civilszervezetek, a szakszervezetek és a munkavállalók számára ajánlásokat dolgozott ki az 55 év felettiek foglalkoztatásának javítására a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) alkotta konzorcium - jelentette be Lajtai György, a MOSZ projektvezetője csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Bővebben
A várakozások szerint nőhet a szakmunkások száma, de a munkaadóknak továbbra sem lesz könnyű megfelelő munkaerőt találniuk, ami több más ok mellett vélhetőleg a képzés alacsony színvonalára vezethető vissza − derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete elemzéséből,
melyet a napigazdasag.hu ismertetett.
Bővebben
Brit mintára Vagyonvédelmi Felügyeleti Hatóság létrehozását sürgeti a Belügyminisztériumon belül a Vagyonvédelmi Szakszervezetek Szövetsége. Az építőipar után a vagyonvédelem a legnagyobb feketefoglalkoztató, és az ellenőrzési tapasztalatok szerint az egyre növekvő bírságok ellenére is megéri a cégeknek packázni a hatóságokkal –
írja a Népszabadság.
Bővebben
Becslések szerint évente Magyarországon 130 ezer diák vállal tanulmányai mellett munkát. A nyári szezonban különösen nagy hangsúlyt kap a tanulók foglalkoztatása, ilyenkor az egyetemisták mellett sok helyen alkalmaznak középiskolásokat is. A diákok foglalkoztatása számos előnnyel jár mindkét fél számára, de mi történik, ha a tanuló hibázik, kit terhel a felelősség? –
olvasható a Privátbankár oldalán.
Bővebben
Májusban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 514,4 ezer álláskereső szerepelt, ami áprilishoz képest több mint 100 ezer fős, 24,3 százalékos növekedés, de az előző év azonos hónapjához képest még így is 0,1 százalékkal - 700 fővel - kevesebb munkanélkülit tartottak nyilván - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
Bővebben
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – az átlagkeresetek 2,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a KSH.
Bővebben