Fizetős ellátásokból szereznének pénzt a kórházak
A legfontosabb feladatok közé sorolta a térítés ellenében végzett egészségügyi szolgáltatások bevezetésének támogatását az állami fenntartású intézményekben a Magyar Kórházszövetség - írta a Napi Gazdaság. A lap csütörtöki számában Velkey György, a szövetség elnöke arról beszélt, hogy szerintük az utóbbi időben nőtt a piaci kereslet a magánszolgáltatások iránt, a betegmenedzsmentet érintő átrendeződések pedig lehetővé teszik az alulfinanszírozott intézmények számára, hogy jelentős magánforgalmat hozzanak be a kórházakba.A haza nyugdíjasok nem tudnak évente finanszírozni egy egyhetes nyaralást
A magyar nyugdíjasok mindössze ötödakkora összeget költenek üdülésre, mint az európai átlag - derül ki a CIG Pannónia életbiztosító legfrissebb, hazai és nemzetközi statisztikákat feldolgozó elemzéséből.12 óra egy helyben ülve, stresszes munkával
35 fokos melegben dolgozunk napi nyolc, néha tizenkét órát a számítógép képernyője előtt ülve, napi egy illetve 12 órában két munkaközi szünettel. Postanet ügyintézőként dolgozom, pénzzel, közvetlen kapcsolatban az ügyfelekkel. A munkakör finoman szólva stresszes, a munkakörülmények borzalmasak. A csoportvezető mondja meg, hogy mikor vehetem ki a munkaközi szünetet, ami körülbelül munkakezdés után 4-5 órával lehetséges. Merev tartásban, szűk helyen ülünk, ami a megemelt dobogó miatt balesetveszélyes. A székem már többször lesett, szerencsére nem velem. 56 éves vagyok, állandóan fáj a hátam és a derekam. Megnyomorodunk az embertelen körülmények miatt. Lehet-e 12 órás műszakra kötelezni bennünket állandó stresszben, pénztárosként?Nagyon sokat kell dolgozniuk a magyaroknak
A románok, a görögök és a magyarok dolgoznak a legtöbbet Európában - állítja a francia Coe-Rexecode felmérése. Az intézet a „valódi” munkaórákat mérte, vagyis a hivatalos munkaidőből levonták a betegszabadságokat, gyerekek miatt kivehető szabadságokat, sztrájkokat – írja a Világgazdaság.A túlképzés a szakképzettek eltűnéséhez vezethet
A magyar munkaadók körében végzett Manpower-felmérés szerint hazánkban a globális átlagnál jóval nehezebb megfelelő munkaerőt találni: Magyarországon a munkaadók 45 százaléka, míg világszerte 36 százaléka panaszkodott szakemberhiányra. A felmérés szerint a szakmunkás munkakört tudják a legnehezebben betölteni a munkaadók. Egyre több gazdasági szegmensben jelenik meg a munkaerőhiány – írja a Világgazdaság.Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szakszervezetének elnöke

Munkásszállókat építene Oroszlány önkormányzata
Az oroszlányi önkormányzat munkásszállóvá alakíttat két tulajdonában lévő épületet, melyekben összesen közel 250 ember helyezhető el - erről döntött keddi ülésén a képviselő-testület.Egyetemi szerepvállalás a Lépj és Maradj! kezdeményezésben
A régiós elvándorlás megállítását, az egyetemistáknak, munkavállalóknak szóló lehetőségek megismertetését szolgáló együttműködés kiszélesítésén immár közösen dolgozik a Lépj és Maradj! - Nők a Dél-Dunántúli régióért kezdeményezés és a Pécsi Tudományegyetem (PTE). A kampány részeként a felsőoktatási intézmény saját karrier-tanácsadási és munkalehetőségei bemutatásával, valamint közös programok kialakításával szeretné a régió munkaerő-megtartó erejét növelni.Problémák a SZÉP-kártya elfogadásánál
A panziók 41,6 százaléka máig nem használja ki a 2012 eleje ótaszámukra is rendelkezésre álló lehetőségeket. Ezt mutatja a cafeteriatrend.hu 169 szálláshely megkérdezésével született felmérése.