Startlaphoz Csatlakozz!

2014. június 23

Országosan közel 200 szerződéses katona vonulhat a honvédséghez

Gyors elhelyezkedési lehetőség a somogyiaknak: a korábbinál jóval több, országosan közel 200 szerződéses katona vonulhat a honvédséghez. Az állástalanokon kívül a most végzett, munkát, s megélhetést kereső fiatalok jelentkezését is várják Kaposváron – írja a sonline.hu.

Bővebben




2014. június 22

Kisöprik a kéményseprőket

   Padlóra küldte a rezsicsökkentéssel a Fidesz-kormány a kéménysepréssel foglalkozó magánvállalkozásokat, de az önkormányzati cégek is veszteségessé váltak. A csődbe jutott kisvállalkozások nem reménykedhetnek pénzügyi segítségben. Emiatt hamarosan több ezer ember munkahelye szűnik meg országszerte. Hamarosan több megyében leállhat a szolgáltatás. A kormánynak nincs pontos terve arra, hogy miként oldja meg az ellátást – olvasható a Népszavában.

Bővebben




Baj lesz még az alacsony bérekből

   A legutóbbi munkapiaci költségadatok az euróövezeti deflációs veszély növekedésére utalnak – vélekedtek pénteki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.

Bővebben




Kétszer annyi új cég alakul, mint amennyit felszámolnak

A nagyszámú felszámolás ellenére nem szűkül a cégvilág, az elmúlt egy év során is több mint kétszer annyi cég kapott működési engedélyt Magyarországon, mint ahányat felszámoltak - mutat rá a feketelista.hu portál.

Bővebben




Időskori szegénység vár a mai munkavállalókra

A középkorúak többségének 100 ezer forint alatt lesz az időskori ellátása, ha marad a mai nyugdíjrendszer. Azok, akik ma nettó 100 ezer forintot keresnek, 60 ezer forint nyugdíjra számíthatnak, de az átlagbérért - jelenleg nettó 153 ezer forint - dolgozók ellátása sem éri majd el a 100 ezer forintot. Vannak, akik még náluk is sokkal rosszabb helyzetben lesznek, a közmunkásokra, segélyen élőkre, illetve akik nem dolgoztak le legalább 20 évet, a teljes elszegényedés vár. A nyugdíjrendszer esetleges reformjának ezt a kérdést is kezelnie kellene, de a kormány egyelőre csak azt ígéri, „megvédi a nyugdíjakat” – olvasható a Népszavában.

Bővebben




Nyugdíjra érett a baby boom nemzedék

A válság mélypontja óta eltelt években nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban, és csökkent a munkanélküliség, ugyanakkor makacsul magas és nőtt azok aránya is, akik sem nem alkalmazottak, sem nem munkanélküliek: nem keresnek munkát – írja a tozsdeforum.hu.

Bővebben




Kedvezőbb kvóták vonatkoznak az uniós állampolgárokra az új svájci bevándorlási törvényben

Kedvezőbb kvótákat állítana fel Svájc az uniós állampolgárok, mint a többi külföldi számára új bevándorlási törvényben – jelentette be pénteken a svájci kormány. A februári népszavazás alapján kidolgozott törvénytervezet bevándorlási kvótákat állít fel, de az európai uniós állampolgárokra vonatkozó rendelkezések kevésbé szigorúak. Bern így kívánja enyhíteni a Brüsszel, illetve nagyobb szomszédai, Németország és Franciaország részéről várható megtorló intézkedéseket.

Bővebben




Százezer magyar került hirtelen utcára

 Hirtelen százezerrel nőtt az álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgáltat májusi adatai szerint. Egy hónap alatt ritkán látható ilyen mértékű növekedés, azonban ez nem a munkaerő-piaci helyzet romlásával magyarázható (mint ahogy a korábbi javulás sem azért következett be, mert a vállalatok nagymértékben növelnék a dolgozói létszámot). Eddig elsősorban a közfoglalkoztatás segítette a munkanélküliség csökkenését, most a téli közfoglalkoztatási program vége miatt ugrott meg az álláskeresők száma. A következő hónapokban azonban az idénymunkák elindulásának és a közfoglalkoztatás újbóli felpörgésének hatására csökkenhet az álláskeresők száma – olvasható a Világgazdaságban.

Bővebben




2014. június 21

Elbocsátás után felvétel

 A tavalyi leépítések után most költségeket nem kímélve buszvezetőket keres a fővárosi közlekedési cég. Igaz, egyelőre csak egy évre – olvasható a Népszabadságban.

Bővebben




Ki akar ma a közigazgatásban dolgozni?

   Meglepő látni, hogy mennyire igazak mindazok az előítéletek, amelyek a közszolgálati humánpolitikával szemben élnek. A merev, bürokratikus kiválasztás, a politikai okok miatt történő fluktuáció a minisztériumokban a motivációt kiölő bérezési rendszer, a versenyszférával szemben a fiatalok számára előnytelen kompenzációs struktúra mind-mind nyilvánvaló a szakemberek előtt is, a megoldás azonban a szféra hatalmas mérete miatt nem egyszerű.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector