Startlaphoz Csatlakozz!

2014. július 16

A válság előtti mélypontjára csökkent a munkanélküliség

A pénzügyi válság óta nem volt olyan alacsony a munkanélküliség Nagy-Britanniában, mint most. A brit statisztikai hivatal szerdai bejelentése szerint a március és május közötti időszakban a nyilvántartott állástalanok aránya 6,5 százalékra csökkent; ez a legalacsonyabb ráta 2008 utolsó negyedéve óta.

Bővebben




Kevesebb a munkanélküli, mégis többen keresnek állást

Bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint egy év alatt 104 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, a Profession.hu rendszerébe 18 százalékkal több felhasználó regisztrált a második negyedévben. A teljes képhez hozzátartozik, hogy eközben 44 százalékkal nőtt az állásajánlatok száma is az online állásközvetítő portálon – olvasható a vs.hu oldalán.

Bővebben




Végre mától nem az államnak dolgozunk

   Ezt a dátumot az országok adórendszereinek szemléletes leírására használják. Azt jelzi, hogy meddig dolgozott egy átlagos munkavállaló azért, hogy az államnak járó adókat és járulékokat kifizesse - adta hírül a 444.hu.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az átlagembernek év végéig már nem kell adóznia, egyszerűen csak a teljes éves jövedeleméből akkora rész megy az államnak, amekkorát a január 1-től július 16-ig megtermel.

Bővebben




Szégyenlista készült a béreket nem fizető vállalatokról

Szégyenlistát állított össze a horvát adóhivatal azokról a vállalkozásokról, amelyek több mint három hónapja nem fizettek bért alkalmazottaiknak - írták a zágrábi lapok szerdán internetes kiadásaikban.

Bővebben




A munkanélküliség aggasztja legjobban a magyarokat

  A magyarok 64 százaléka a munkanélküliséget sorolja az ország három legnagyobb problémája közé – közölte az Ipsos egy nemzetközi közvélemény-kutatás eredményére hivatkozva, amelyet 24 országban, 19 ezer ember körében végeztek. A második helyen a szegénység és a szociális egyenlőtlenség végzett, ezt 56 százaléknyian gondolják problémának, majd a korrupció következik, amelyet 46 százalék sorolt a legjelentősebb gondok közé – olvasható az Origón.

Bővebben




Minimum 200 ezer nettót akarnak a középiskolások

Szinte minden diák szeretne továbbtanulni közülük, mert céljuk a magas fizetés és a vezetői pozíció, leginkább egy nagyvállalatnál – írja az fn.hir24.hu.

Bővebben




A tehetősek sem bíznak az állami nyugdíjban

Minden ötödik közepesnek számító éves jövedelemmel rendelkező magyar rendkívül pesszimista azzal kapcsolatban, hogy idős korában lesz-e elég pénze fedezni a felmerülő egészségügyi kiadásait. Az emberek negyede arra számít, hogy nyugdíjas éveiben gyermekei anyagi támogatására lesz szüksége – írja a Népszabadság.
 

Bővebben




Európa a vesztese a jól felkészült munkaerő elvándorlásának

 
Nagyon érdekes jelenségekre mutatnak rá azok, a napokban a brüsszeli Bruegel Intézet blogján publikált elemzések, amelyek a Linkedin nevezetű szakmai közösségi hálózatra épülve próbálják felvázolni a világszintű munkaerő-áramlást. Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy Európa a vesztese a jól felkészült munkaerő elvándorlásának, míg Ausztrália, az Egyesült Államok és India városai vonzzák a „technológiailag legjobban képzetteket” – olvasható a Magyar Nemzetben.

Bővebben




2014. július 15

Fidesz: garantáltan folytatódik a közfoglalkoztatási rendszer

A közfoglalkoztatás folytatódik, és az erre szánt forrásokat a kormány biztosította - közölte a Fidesz kedden az MTI-vel.

Bővebben




Ellenzéki bírálatok a kormánynak a közfoglalkoztatási program miatt

Több ellenzéki párt is bírálta a közfoglalkoztatási program miatt a kormányt kedden. Az MSZP, a Lehet Más a Politika (LMP) és az Együtt-PM szövetség közleményben fejezte ki tiltakozását arra reagálva, hogy a Magyar Nemzet a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján azt írta, várhatóan teljesül az a kormányzati célkitűzés, hogy 2014-ben átlagosan havi 200 ezer ember juthasson közfoglalkoztatáshoz. Emlékeztettek arra, a kormány korábban 183,8 milliárd forintot irányzott elő a költségvetésben közfoglalkoztatásra, 3,9 milliárddal többet a tavalyinál, ezt növelte meg további 47,3 milliárd forinttal.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector