Startlaphoz Csatlakozz!

Tovább nőhet a gyed havi átlagos összege

Több mint 6 százalékkal nőtt a gyed havi átlagos összege 2013-ban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kisgyermeket nevelő családok így akár 40 ezer forinttal is többet kaphatnak 2010-hez képest. Idén várhatóan ismét emelkedik a támogatás összege, a gyed extrának köszönhetően pedig a támogatásra jogosultak száma is tovább nőhet.

Bővebben




Majdnem hetvenezerre ugrott az Ausztriában dolgozó magyarok száma

Egy nagyobb ugrással újabb rekordot döntött az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok száma, már 69 954 fő volt, de egy éves összehasonlításban a románok is eléggé jönnek fel. Az osztrák turizmusban érdekeltek erősen panaszkodnak a feketefoglalkoztatásra, így a valós szám ennél magasabb lehet.

Bővebben




Gyakornoknak lenni nem rabszolgaság

Lassan vége a nyári szünetnek, fesztiváloknak és újra indul a diákoknak a tanítás. Arról már írtunk, hogy mire kell odafigyelni a diákmunkák esetében, aki viszont tanulni is szeretne közben és már az egyetemi vagy főiskolai évek alatt olyan területen szeretne dolgozni, amit a későbbiek során is tud hasznosítani, annak jól jöhetnek a gyakornoki programok. Ezektől sokakat visszatart, hogy a közhidelemmel ellentétben egyenlőek a rabszolgamunkával és/vagy a kávéfőzéssel – utánajártunk, mi ebből az igazság.

Bővebben




Egy kisvárosnyi magyar tűnt el

Előzetes adatok szerint 2014 első félévében 43 130 gyermek született, 3,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 62 969 volt, ami 3,0 százalékos csökkenést jelent 2013. január–júniushoz viszonyítva. A természetes fogyás 19 839 fő volt, 3231-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Bővebben




Félni kell-e a munka nélküli világtól?

Egy-két évtizeden belül a mai fejlett világban végzett munkáknak legalább a fele automatizálható lesz. A „munka nélküli gazdaságban” a foglalkoztatottság nem, a kreatív munkakörök száma viszont nőni fog.

Bővebben




A főnök szeme mindent lát(hat)?

A munkáltatók sokféleképpen ellenőrizhetik munkavállalóikat, azonban nem mindegy hogyan építik ki az ellenőrzés rendszerét, illetve, hogy milyen módon jutnak információkhoz velük kapcsolatban. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a dolgozó magánéletére nem terjedhet ki az ellenőrzés, az információkat pedig tilos korlátlan ideig tárolni - tudtuk meg a Szecskay Ügyvédi Iroda munkatársától.

Bővebben




Ne számítsunk nyugati bérekre

Nem csoda, hogy több százezren inkább a külföldi munkavállalást választották, hiszen a hazai béreknél akár négyszer többet is lehet keresni. A gazdasági válság óta nem csökkent a különbség és nem is várható drasztikus változás.

Bővebben




Vége a nyolcórás munkaidőnek!

A munkavállalók egyre gyakrabban intézik privát ügyeiket irodájukból, viszont ezzel párhuzamosan jelentősen megnőtt a munkaidőn kívüli munkával töltött órák száma is. A végeredményből pedig nemcsak a munkavállaló, hanem a munkáltató is profitálhat.

Bővebben




Ha nincs munkaszerződés

Egy férfi diszpécseri munkát vállalt egy cégnél. Decemberben állt munkába, munkaszerződés nem készült.

Bővebben




Munkacsoport jött létre a szakképző intézmények átvételére

Előkészítő munkacsoport jött létre a szakképzéssel foglalkozó iskolák átvételére a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector