Tucatjával fordulhatnak a strasbourgi emberi jogi bírósághoz a magyar bírósági tanácselnökök, amennyiben a Fidesz-KDNP elfogadja azt a törvénymódosítást, mely az ítélkezési vezetők mostani, határozatlan időre szóló megbízatását határozottra változtatná - értesült lapunk. Megírtuk: ismét beavatkozna az igazságszolgáltatás függetlenségébe az Orbán-kormány azzal - a Népszabadság által feltárt - tervvel, mely nyomán a bírói kar csaknem harmadát, akár hatszáz tanácselnököt le lehet lecserélni, vagy legalábbis azt elérni, hogy az érintettek ítélkezés közben mérlegeljék, mi a "jó" döntés a későbbi pályafutásuk szempontjából –
írja a Népszava.
Bővebben
Mind több rendőr szerel le azért, hogy külföldre mehessen dolgozni. Egy volt budapesti egyenruhás például objektumőrként dolgozott, most Londonban konyhai kisegítő, csakúgy, mint egy vidéki kapitányság századosa. Egy kollégájuk alosztályvezetőként szerelt le, majd Münchenben kezdett új életet, egy kertészet kiszállítójaként. A szakszervezet szerint a tervezett életpálya-modellt csak úgy lehet majd bevezetni, ha rendezik a fizetéseket is. Évente mintegy ezer rendőr szerel le nyugdíj előtt –
olvasható a HVG-ben.
Bővebben
Az ifjúsági garanciát ismertette, a nők foglalkoztatásának segítését és a munkakörülmények javítását szorgalmazta a G20 ausztráliai tanácskozásán Melbourne-ben Andor László. A G20 munkaügyi minisztereinek közös értekezletén a magyar uniós biztos képviselte az Európai Uniót –
írja a Népszava.
Bővebben