Startlaphoz Csatlakozz!

VDSZ: A szakszervezetek is szervezkednek

Akcióegység létrehozására mozgósítja a szakszervezeteket a vegyipari ágazat (VDSZ) az internetadó bevezetése és a cafeteria adójának a megemelése ellen. Ez utóbbi miatt, csak ebben az ágazatban évente mintegy 120 ezer forintot, az éves béremeléssel megegyező összeget vesz ki a kormány az emberek zsebéből. Egy friss gyorsfelmérés szerint ugyanis az ágazatban működő cégek többsége kijelentette: át fogja hárítani az emberekre a megnövekedett terheket. Vagyis, a valamikor adómentesen indult béren kívüli juttatásnak a felét visszaveszi a kormány.

Bővebben




A munkaszerződés módosítása: van, amikor szóban is elég

Munkáltatóként, a munkavállalóval közösen megegyezve, természetesen írásban, bármikor módosíthatjuk a munkaszerződést, de vannak olyan esetek, amikor a szóbeli módosítás is érvényes, illetve léteznek kivételek, amikor módosítás nélkül is változtathatunk a szerződésben foglaltakon. Sorra vesszük, mikor kell és mikor nem kötelező módosítani a munkaszerződést ahhoz, hogy eltérjünk attól a gyakorlatban – írja a Piac@Profit.

Bővebben




Negyedmillió közmunkás lesz

Jövőre is folytatódik a foglalkoztatás bővítése és a munkahelyteremtés – mondta Czomba Sándor államtitkár a költségvetési törvény benyújtása előtti napon rendezett kormányszóvivői tájékoztatón. A Czomba által előadott szöveg alapján arra lehet következtetni, hogy még szűkebb lesz az álláskeresés időszakában járó juttatás – írja a Népszabadság.

Bővebben




A dolgozók is szegények

 Orbán Viktor kevés konkrét célt nevezett meg eddig harmadik kormányfői ciklusára, ám azt igen, hogy 2018-ra el szeretné érni: senki ne éljen segélyből, csak munkabérből. A statisztikai adatok szerint azonban ma már azoknak a többsége is szegény, akik találnak munkát – írja a stop.hu.

Bővebben




A VKF összehívását kezdeményezte a LIGA

A LIGA Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának összehívására. 

Bővebben




Internetadó, cafetéria: rendkívüli ülést tart a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács

Rendkívüli ülést hívott össze november 4-ére az NGTT soros elnöke. A szokatlan lépésre a szokatlanul nagy társadalmi feszültséget keltő gazdasági intézkedések, nevezetesen az internetadó és a cafetéria adójának drasztikus emelése miatt kényszerül a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács – áll a közleményükben.

Bővebben




Andor László: Bérek és beruházások

„Kísértet járja be Európát” – idézhetnénk a leghíresebb könyvet, amelyet valaha is írtak Brüsszelben. A mondat azért aktuális, mert volt kollégám, Olli Rehn hosszú és alapos írást publikált egy rangos folyóiratban (Europe’s World) azzal a címmel: „A defláció kísértete” - olvasható Andor Lászlónak, az Európai Bizottság biztosának írása a Világazdaságban.

Bővebben




Szakértő: a légitársaságok versenyképesség-javítása okozza a folyamatos sztrájkokat

Az európai hagyományos légitársaságok versenyképességüket próbálják javítani, hogy felvegyék a versenyt a diszkont légi cégekkel, de az átalakításokkal a szakszervezetek legtöbbször nem értenek egyet, emiatt volt és várható a közeljövőben is több sztrájk az európai légiközlekedésben - mondta Feledi György szakértő, utasszállító-pilóta kedden az MTI megkeresésére.

Bővebben




A kormány nem áll le: még több közmunkás lesz jövőre

A kormányzati cél a jelenlegi kedvező munkaerőpiaci tendenciák fenntartása és folytatása, ezért jövőre kibővítik a közfoglalkoztatási programot - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár – olvasható az mfor.hu oldalán.

Bővebben




56,5 százalékos a női foglalkoztatottság

Elérte az 56,5 százalékot a női foglalkoztatottság, ugyanakkor a női munkanélküliség mintegy 7,7 százalékra csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector