2014. október 29
Magyarországon a mintegy 767 ezer megváltozott munkaképességű felnőtt közül a KSH 2012-es adatai szerint alig 138 ezren dolgoznak, ez az arány lényegesen elmarad az európai átlagtól. A vállalkozások által fizetett rehabilitációs járulék éves összege 2013-ban meghaladta a 64 milliárd forintot, ami azt jelzi, hogy mintegy 64 ezer olyan, szabad munkahely van, ahol ilyen munkavállalók alkalmazása helyett inkább befizetik a rehabilitációs hozzájárulást –
írja a metropol.hu.
Bővebben
A Budapesti Gazdasági Főiskola Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében végzett kutatása szerint a végzett hallgatók 48 százaléka már az abszolutórium megszerzésekor rendelkezett főállású munkaviszonnyal, az öregdiákok 78 százaléka a szakterületén belül helyezkedett el –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
Egy felmérés szerint a magyar családok a gyermekek húszas éveinek elejéig igyekeznek pénzt gyűjteni önálló életük elindításához, a szülők terveiben 4 millió forint megtakarítása szerepel, ám átlagosan csupán az ehhez szükséges összeg harmadát, 82 ezer forintot tesznek félre évente –
olvasható a HVG oldalán.
Bővebben
A többlépcsős katonai illetményemelés ára nem a létszám lefaragása, sőt, inkább az állomány bővítésére van szükség – mondta a Kossuth Rádióban Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Bővebben
A foglalkoztatottak száma megközelítette a 4 millió 182 ezret a harmadik negyedévben, a munkában állók száma 192 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bővebben
A munkanélküliek száma 102 ezerrel, 333 ezerre csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a munkanélküliségi ráta 2,4 százalékponttal, 7,4 százalékra mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Bővebben
Egy átlagos család akár tízezer forintot is bukhat havonta a múlt héten benyújtott adótervezet nyomán. Jön az internetadó, a cafeteriaelemek magasabb adóterhet kapnak, és még a sampon sem ússza meg. Így adózunk 2015-ben –
írja az Origo.
Bővebben
Németországban majdnem minden hatodik ember, több mint tízmillió lakos él a szegénység fenyegetettségében egy kedden ismertetett felmérés szerint.
Bővebben
Az alapítvány kuratóriumának tagja lehet-e olyan személy, aki az alapítóval munka, megbízási vagy alkalmazotti jogviszonyban áll? Az alapítvány ügyintézője (megbízási jogviszony) lehet-e az alapító alkalmazottja is egy személyben? A 2. kérdés igen válasza esetén az alapító foglalkoztatótól elkülönített munkaidőben és helyen kell-e végezni az alapítványi ügyintézést? –
írja a munkajog.hu.
Bővebben
Nem éheznek, nem szomjaznak, de a helyzetük kilátástalan. Kistelepülések polgármestereivel beszélgettünk, akik jórészt így jellemezték a közmunkások helyzetét. Azt mondják, a program nélkül káosz lenne a falvakban, de fényes jövő így sincs előttük –
olvasható az abcug.hu-n.
Bővebben