A miniszterelnök szerint egy közepesen elvégzett gimnázium kevésbé versenyképes, mint a szakmunkásképző. A kormány egyébként jövőre csökkentené a gimnáziumok költségvetését és a jelenlegi 190 ezerről 60-80 ezerre csökkentenék a gimnáziumba járók számát, a többieket a szakképzés felé terelnék. Azonban még Magyarországon is igaz, hogy a fizetés nő a képzettséggel. A munkanélküliségi statisztikák szerint pedig épp a szakiskolások vannak leginkább álláskeresők között.
Bővebben
A munkaviszony megszüntetésére irányuló közös megegyezésről szóló iratban a felek erre vonatkozó közös szándékát egyértelműen kifejezésre kell juttatni. Ha a megállapodás nem tartalmazza a felperes ilyen nyilatkozatát és az erre irányuló szándéka a „megállapodás” körülményeiből sem vezethető le, a megszüntetés jogellenes, mert közös megegyezés létrejötte nem állapítható meg – így szól a Kúria egyedi döntése -
olvasható a munkajog.hu-n.
Bővebben
A kormány jelentősen megnövelné a béren kívüli és egyes meghatározott, nem pénzbeli juttatások után fizetendő közterheket. Ennek ellenére még jövőre is – akár cafeteria keretében, akár azon kívül – érdemes lehet béren kívüli, illetve egyes meghatározott juttatásokat adnia munkavállalóknak –
írja az ado.hu.
Bővebben
Visszavonja a kormány az alapítványi iskolák támogatásának 25 százalékos csökkentésére vonatkozó tervét - közölte az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete szombaton az MTI-vel, hivatkozva Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének tájékoztatására. Közleményük szerint a tárcavezető pénteken közölte a hírt Horn Györggyel, az egyesület elnökével.
Bővebben
Hátravannak ugyan az idei tárgyalások a minimálbérről és a bérajánlásról, de a keretek érezhetően nem túl tágak. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy a költségvetésből mi olvasható ki a munkaerőpiacra és a bérekre nézve -
olvasható a Piac&Profit oldalán.
Bővebben
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes biztos abban, hogy meg fog valósulni a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló kezdeményezése.
Bővebben
Az embereknek nincs idejük hétköznap bevásárolni, ezért tolódott át ez a hétvégére – állítja a szociológus, akit a tervezett vasárnapi zárva tartás kapcsán
kérdezte a Bors. Manapság ugyanis, akinek még van munkája, az rengeteget dolgozik, így hétköznap estére hullafáradt lesz.
Bővebben
Rendőrségi feljelentést tett a szakszervezet, mert törvénytelennek tartja az SZKT tagdíjátutalásait. Bíróságra is mennek, mivel szerintük a cégvezetés béremelésügyben húzza az időt. Az ügyvezető azt mondja, együttműködik, ha lesz értelme –
írja a delmagyar.hu.
Bővebben
Közmunkára fognák a segélyezetteket a kormánypártok. A Fidesz–KDNP 2018-ra eltörölné a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, azaz a munkanélküli segélyt. Az egyik önkormányzati szövetség szerint négy év kevés a kormányzati elképzelés megvalósítására, mert nem mindenki alkalmas közmunkára a segélyezettek közül –
olvasható a mno.hu oldalán.
Bővebben
Lesz szakorvosi minimálbér, önálló népegészségügyi intézet, a kórházak pedig április 1-től új struktúrában, adósságaiktól megszabadítva működhetnek - sorolta többek között a közeljövő legfontosabb intézkedéseit a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) kongresszusán Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár.
Bővebben