Startlaphoz Csatlakozz!

Túl bőkezű a szociális rendszer?

A szociális támogatásoknál az állami források csökkentése mellett a kormány visszadobja a felelősséget az önkormányzatoknak. E megoldással szembemegy saját politikai érdekeivel a Fidesz - véli a Policy Agenda legújabb elemzése.

Bővebben




A Külgazdasági és Külügyminisztériumban is bevezették a tízórás munkanapokat

 Nemcsak a Lázár János vezette Miniszterelnökségen, hanem a Külgazdasági és Külügyminisztériumban is bevezették a tízórás munkanapokat - írja a Népszava.

Bővebben




Palkovics: a szakmunkások érettségi nélkül mehetnének egyetemre

 Több közgazdász képzését finanszírozhatja az állam a jövőben, és bevezetnék a hallgatói kompetenciamérést, hogy kiderüljön, melyik egyetem mit tesz hozzá a diákok tudásához - mondta a VS-nek adott interjújában Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár. Bár a felsőoktatási koncepcióban szerepel, hogy a diákoknak „anyagi erőfeszítést” kell majd tenni, szerinte ez nem tandíj. A gyári munkás pedig egyből felvételizhet majd a felsőoktatásba.

Bővebben




130 ezret kapnak a háziorvosok

Körzetenként havi plusz 130 ezer forintot ad a kormány a háziorvosoknak, az érintettek szerint ez jó irány, de az összeg nem elég ahhoz, hogy több fiatal jelentkezzen körzeti doktornak - olvasható a Népszabadság szerdai számában.

Bővebben




Egységes Közlekedési Szakszervezet: Indokolatlanul drágán üzemeltetik a magánkézbe adott buszjáratokat

Indokolatlanul drágán, a BKV-nál legalább 30 milliárd forinttal többet fizet az alvállalkozóknak a Budapesti Közlekedési Központ a magánkézbe adott fővárosi és agglomerációs buszjáratok üzemeltetéséért – állítja az Egységes Közlekedési Szakszervezet, a birtokába jutott szerződések alapján. Ennyi pénzből a BKV buszparkjának legalább a felét meg lehetne újítani, s nem kellene a kiszervezések miatt évente százaknak a munkahelyük elvesztésétől tartaniuk – olvasható a Népszavában.

Bővebben




Ezek a legjobb magyar munkahelyek

A Hilti, a Microsoft, és a Provident végeztek első helyen az Aon Hewitt idei legjobb munkahely felmérésében, amelynek során több mint 34 ezer munkavállaló mondta el véleményét munkahelyéről. 

Bővebben




Újabb mankót rúgnak ki a munkanélküliek kezéből

Ízekre szedi a kormány a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt, amely meg is szűnik a jelenlegi formájában. Ez a költségvetési törvény tervezetének egy apró megjegyzéséből derül ki: “az intézmény jelenleg átszervezés alatt áll”. A döntés indoklásaként Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fogyasztóbarát szolgáltatásokról beszélt, de a pénz nagy részét valójában közfoglalkoztatásra költik. Pedig szolidaritásra hivatkozva hónapról hónapra 1,5 százalékot vonnak el a bérünkből, hogy akkor is kapjunk valamit, ha utcára kerülünk – olvasható a vs.hu oldalán.

Bővebben




Magyarok Londonban: van-e közük az álmoknak a valósághoz?

A külföldön élő magyar munkavállalók fele Londonban él. De miért éppen ott? Mert megéri? Vagy mert meg lehet tanulni angolul? Válaszok azoktól, akik már kipróbálták magukat Nagy-Britanniában az nlcafe.hu oldalán.

Bővebben




Lázár: senkinek sem kötelező a Miniszterelnökségen dolgozni

 Senkinek sem kötelező a Miniszterelnökségen dolgozni, ez tényleg nem családbarát munkahely - reagált Lázár János arra, hogy a hírek szerint több családos dolgozó is felmondott a tárcájánál, mert nem tudták vállalni a reggel fél 8-tól este fél 6-ig tartó munkaidőt- írja a HVG.

Bővebben




Tüntetés a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó kormányzati javaslat ellen

El a kezekkel! címmel tüntetést tartott a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó kormányzati javaslat ellen a 60ezren a MAGÁN nyugdíjukért Facebook-csoport kedden Budapesten.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector