A magyar gazdaság növekedési lendületben van, a bővülés pedig önmagában is növeli az emberek elhelyezkedési esélyeit - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön magyar újságíróknak Szöulban, ahol az Orbán Viktor kormányfő vezette delegáció tagjaként tartózkodik.
Bővebben
Támogatja az egészségügy tervezett átalakítását a Magyar Orvosi Kamara (MOK), azonban finanszírozási oldalról nem látható a program megvalósíthatósága - mondta mai sajtótájékoztatóján Éger István MOK elnök.
Bővebben
Munkaügyi jogsértéseket és munkavédelmi szabálytalanságokat tárt fel a foglalkoztatók többségénél a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) az év első kilenc hónapában végzett vizsgálatai során - derült ki a NMH honlapján közzétett jelentésből.
Bővebben
Huszonnégy órás általános sztrájkot tartanak csütörtökön Görögország-szerte a szakszervezetek, leállnak a szolgáltatások, nem indulnak a légi, vasúti és tengeri járatok, zárva maradnak az iskolák, és a kórházak is csak a sürgős eseteket látják el.
Bővebben
A magánszférában is bővült a munkaerő-kereslet augusztus-októberben, de a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a foglalkoztatási adatok javulásához - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt munkaerő-piaci adatait az elemzők.
Bővebben
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újabb fontos bejelentést tett a magyar nyugdíjrendszerrel kapcsolatban: a magán-nyugdíjpénztári rendszer szabályozásában ezúttal az a legfontosabb változás, hogy megszüntetik azokat a pénztárakat, amelyeknél a taglétszámhoz képest a befizetők aránya nem éri el a hetven százalékot abban a féléves időszakban, amikor a befizetések arányát vizsgálják. Márpedig piaci szereplők egységesen azt állítják, hogy ez a tagdíjfizetési arányra vonatkozó kritérium lényegében egyáltalán nem teljesül az egykori kötelező magánnyugdíjpénztáraknál – vagyis a törvényjavaslattal praktikusan halálos ítéletet mondtak ki ezekre a pénztárakra. Azóta sokan tollat ragadtak, főként azok közül, akik 2010 után is kitartottak korábban kötelezően választott magánnyugdíjpénztáruk mellett, emlékeztetve arra, hogy ezzel a kormány valójában akkori választásukat ignorálja, és egykori befizetéseikhez való jogosultságukat kérdőjelezi meg –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
Folytatódnak a tárgyalások, a VOSZ pedig bejelentette, ha elfogadják a nyitva tartást korlátozó törvényjavaslatot, akkor népszavazást kezdeményez –
írja a hir24.hu.
Bővebben
Idén augusztus-októberben 4 millió 184 ezren dolgoztak Magyarországon a 15-74 éves korosztályból, 192 ezerrel többen, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bővebben
A legfrissebb adatok szerint 2013 februárja óta nem vonult ki a munkaerőpiacról annyi ember, mint most októberben.
Bővebben
A munkavédelem területén a legrosszabbtól tart a vegyipari szakszervezet, ezért közérdekű adatszolgáltatásként kéri ki az idei munkahelyi balesetek és halálesetek statisztikáját, hogy lássa, miért titkolja a kormány számokat. Ráadásul a hatósági ellenőrzéseket végző Nemzeti Munkaügyi Hivatal éppen most fog megszűnni, s a szakszervezet attól tart, ezzel a munkavédelmi ellenőrzés gyakorlatilag megszűnik.
Bővebben