Startlaphoz Csatlakozz!

Leépítést tervez és teljesen átszervezi itteni cégét az OBI

Magyarországon leépítést tervez és teljesen átszervezi itteni cégét az OBI - írja a Világgazdaság csütörtöki száma.

Bővebben




Kapkodnak a cégek a női informatikusok után

Jó fizetés és rugalmas munkaidő. Egyre nagyobb az igény a nőkre az olyan hagyományosan férfiasnak tartott területeken, mint a mérnöki vagy az IT. Érdemes kihasználni – írja az NLC Café.

Bővebben




A szakszervezetek csomagban tárgyalnának a jövő évi bérekről, a kormány ezt elutasítja

A szakszervezetek csomagban - többek között a korkedvezményes nyugdíj ügyét és a Munka törvénykönyvét bevonva - tárgyalnának a jövő évi bérekről, a kormány azonban csak utóbbiról hajlandó egyeztetni - számolt be a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) zajlott csütörtöki egyeztetésről az MTI-nek Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.

Bővebben




Csatlakoznak az Autonómok is a tüntetőkhöz

 
Amint tegnap bejelentették, együtt vonul utcára a fővárosban december 14-én, vasárnap délután az Auto­nóm Szakszervezetek Szövetsége a korábbi „civil” tüntetéseket szervező Százezrek az internetadó ellen és a 60 ezren a MAGÁNnyugdíjunkért Facebook-csoporttal – olvasható a Magyar Hírlapban.

Bővebben




Nincs segítség: nyelniük kell Lázár beosztottjainak

 Szinte esélytelen a munkavállaló a Miniszterelnökséggel szemben. Ha nem tetszik a módosított munkarend, nem perelhet, de még közös megegyezéssel sem távozhat. A szektor ráadásul még a sztrájktól is el van tiltva. Az egész legális, csak épp egy rendszer totális kifordítása – írja a Népszabadág.

Bővebben




A repülőtéri dolgozók is csatlakoznak a hétfői útlezáráshoz

A repülőtéri dolgozók is támogatják a Liga Szakszervezetek követeléseit, és december 15-én két helyszínen is lezárják az utat - áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleményében.

Bővebben




Vagyonnyilatkozatra köteleznék a fontos munkakörben dolgozó köztisztviselőket is

Az Igazságügyi Minisztérium „ésszerű kereteken belül” kiterjesztené a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget a fontos és bizalmas köztisztviselői és kormánytisztviselői munkakört betöltőkre.

Bővebben




Ezt kell tudnunk a fizetés nélküli szabadságról

 Milyen lehetősége van a munkáltatónak, ha fizetés nélküli szabadságot szeretne igénybe venni dolgozója? Mikor köteles a munkáltató azt engedélyezni és mikor dönthet róla mérlegelési jogkörében? Íme a legfontosabb tudnivalók a Piac&Profit oldalán.

Bővebben




A hétfői félpályás útlezárások pontos helyszínei

A Liga Szakszervezetek, az MSZOSZ, és számos szakszervezet 2014. december 15-én félnapos, félpályás útlezárással hívja fel a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára. Az ország valamennyi megyéjében arra irányítjuk rá a figyelmet, hogy lehetetlen eredményesen haladni, ha féloldalas megoldások állnak rendelkezésre – olvasható az mszosz.hu-n.

Bővebben




A szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye

A munkaidő-kedvezmény a szakszervezeten keresztül illeti meg a érdekvédelmi tisztségviselőket. Így a munkavállaló nem kifogásolhatja közvetlenül a kedvezmény meghatározásával kapcsolatos munkáltatói intézkedést – a Kúria eseti döntése az ugyvedvilag.hu oldalán.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector