2014. december 15

Magyar-szlovák közös munkahelyteremtő célú együttműködési megállapodást írtak alá Pozsonyban

 A határ menti térségek gazdasági fejlődésének élénkítése és ezzel a munkahelyteremtés a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a magyar (HIPA) és a szlovák (SARIO) befektetés-ösztönző társaságok vezetői írtak alá hétfőn Pozsonyban.

Bővebben




Negyvenegy helyen tart még a demonstráció

Országszerte negyvenegy helyszínen még tart a hétfőre meghirdetett félpályás, forgalomlassító útlezárás. A legnagyobb torlódás még mindig az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán van.

Bővebben




Szép dolog a közmunka, de önmagában nem elég

Rendkívül sikeres Pécsett a márciusban indult közfoglalkoztatási program – mondta sajtótájékoztatón Csizi Péter alpolgármester és Moór Eszter, a népjóléti bizottság elnöke, melyről a bama.hu is beszámolt.

Bővebben




Ha így pörög a gazdaság, miért nem rendezik a pedagógusok béreit?

Újra nyílt levelet fogalmazott meg a 13 legeredményesebb magyar gimnázium vezetője és a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, miután az emberi erőforrások minisztériuma (EMMI) közleményben reagált szombati nyílt levelükre – olvasható a 444.hu oldalán.

Bővebben




A költségvetési bizottság nem tárgyalta a magánnyugdíjpénztári rendszer megszüntetésének hatásait

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága kormánypárti indítványra levette napirendjéről a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer megszüntetésének, és a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap működésének az államadósságra, illetve az államháztartásra gyakorolt hatásainak vizsgálatát.

Bővebben




Szabadság járna a nőknek a nehéz napokon

A menstruációs fájdalmak gyötörte nők fizetett szabadságot érdemelnek - állítja Gedis Grudzinskas nemzetközileg elismert nőgyógyász. Szerinte az ilyen alkalmak javítanák a nők motivációját és hatékonyságát a munkahelyen – írja a hazipatika.hu.

Bővebben




Gaskó István bízik a megállapodásban a kormánnyal és a munkaadókkal

Bízik a megállapodásban a kormánnyal és a munkaadókkal Gaskó István, a hétfői országos félpályás útlezárásokat szervező Liga Szakszervezetek elnöke - mondta a szakszervezeti vezető hétfő reggel az MTI-nek.

Bővebben




Vita a tanárok béremelése körül

A pedagógusok és az ellenzéki pártok is arra szólítják fel a kormányt, hogy vonja vissza a tanári fizetések minimálbértől való elválasztására tett javaslatát. A pedagóguskar szerint a lépéssel az életpályamodell legfontosabb eleme veszne el, sőt sokak reálkeresete még csökkenhet is. A szaktárca szerint nincs ok aggodalomra, mert megvan a következő béremelés fedezete – olvasható a Magyar Nemzetben.

Bővebben




Nagyon kiakadt Magyarország

A tervezett költségvetés elleni tiltakozásul hirdettek Orbán-ellenes demonstrációt vasárnap délutánra, valójában azonban ennél többről volt szó: az ősszel indult tüntetéssorozat részeként, „a rossz kormány, rossz döntései” ellen tüntetett néhány ezer ember a Parlamentnél vasárnap délután – írja a Népszabadság tudósítója.

Bővebben




A tüntetők csak azt szeretnék, a kormány partnerként tárgyaljon a munkavállalók érdekképviseleteivel

– Dolgozzatok b... meg!! – ezt kiáltotta ki 15 milliós ezüstszínű BMW-jéből egy ötvenes férfi a Pécs déli határában forgalmat lassító demonstrálóknak, amikor reggel fél nyolckor, tízpercnyi várakozás után végre tovább hajthatott – olvasható a Népszabadság tüntetésről készített riportjában.

Bővebben