Startlaphoz Csatlakozz!

2014. december 23

Karriermenedzsment: a személyes márkaépítés

Míg régen az emberek a szervezettől várták, hogy a karrier fejlesztésére teret és lehetőséget kapjanak, ma egyre inkább az egyén maga kell, hogy kezébe vegye a sorsát és menedzselje saját karrierjét. A személyiség felépítése, gondozása és prezentálása az egyén felelőssége, ami egyre nagyobb jelentőségre tesz szert azáltal, hogy a túltelített munkaerőpiacon a szervezetek is az egyedit és a különlegeset keresik – írja a munkajog.hu.

Bővebben




Alapvető munkavállalói jogokért küzdenek a szakszervezetek

Az utóbbi időben egymást érik a különböző demonstrációk, melyek között szakszervezeti szervezésűek is találhatóak. Legutóbbi a LIGA Szakszervezetek által szervezett országos, félpályás útlezárás volt, mely az ország közúti közlekedésében jelentős torlódást okozott. Más eszköze a szakszervezeteknek azonban nem maradt. A problémák jelentőségét jól mutatja, hogy az akcióhoz lényegében valamennyi jelentősebb konföderáció csatlakozott. Érdemes tehát szemügyre venni azt, hogy pontosan mi ellen tiltakoznak a szakszervezetek és mit is szeretnének elérni – olvasható a liganet.hu-n.

Bővebben




Rugalmasabbá válik a nevelőszülői szolgálat vállalásának lehetősége

Jövőre tovább erősíti a kormány a nevelőszülői szolgálatot - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy tápiószelei nevelőszülői családnál tartott sajtótájékoztatón hétfőn.

Bővebben




A britek jól járnak a bevándorló magyarokkal

Nagyon sokat veszíthet Magyarország a jól képzett munkaerő külföldre vándorlásával: a brit The Independent című lap egy novemberben közzétett felmérésre támaszkodva a közelmúltban azt írta, az Egyesült Királyságba más uniós országokból érkező dolgozók a befizetett adók révén 20 milliárd fontot tettek hozzá az ország gazdaságához tíz év alatt. Mennyit veszthetett a magyar gazdaság?

Bővebben




Az elbocsátott munkavállaló támogatása

Mára a legtöbb munkáltató belátta a felmondással kapcsolatos jogszabályok megtartásának fontosságát tekintettel annak zsebbe vágó következményeire. Ám nem mindegyikük van tisztában azzal, hogyan is kell ezt közölni a dolgozóval – olvasható a Piac&Profit oldalán.

Bővebben




Változnak a táppénzes szabályok

Több táppénzzel kapcsolatos szabály változik januártól, például az összeg kiszámítása is. Az egészségügyi államtitkár szerint azok járnak majd jobban az új számítási móddal, akiknek az elmúlt egy évben emelkedett a fizetése.

Bővebben




2014. december 22

Sabbatical: a szabadság nélkülözhetetlen íze és ereje

Az emberiség már régóta felismerte, hogy hosszabb ideig tartó munkavégzés után szinte mindenkinek szüksége van pihenésre, felfrissülésre. Ennek egyik első megjelenési formája a sabbatical, vagy „alkotóév”. Napjainkban - a történelmi gyökerekre és a kedvező tapasztalatokra támaszkodva - egyre több gazdasági szereplő és magánszemély fedezi fel ismét a több hetes- hónapos pihenés, felfrissülés hasznosságát. A tudatos pihenés jelentőségét, a kiégés megelőzésének aktualitását a hazai munkahelyi stressz-vizsgálatok is alátámasztják.

Bővebben




Itt vannak a legjobb fizetések: diploma nélkül is megéri

Átlagosan mindenkinek majdnem három százalékkal nőtt a fizetése idén. Ugyan van, aki még mindig ugyanannyit vitt haza, illetve olyan szakma is akad, ahol havonta csökkenő keresetből gazdálkodhatnak a munkavállalók – olvasható a Pénzcentrumon.

Bővebben




Ennyi orvos távozott Magyarországról

Másfélszeres különbségek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben, öt évvel rövidebb élet, mint az EU átlag, hat évfolyamnyi medikusnak megfelelő orvos eltűnése - csak néhány a hazai egészségügy jellemzői közül, melyekkel együtt is állítólag minden rendben van. Napvilágot látott az ágazati stratégiát felvázoló Egészséges Magyarország 2014-2020 című munkaanyag.

Bővebben




Vasárnapi zárva tartás után családi csődvédelem

A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője szerint a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet a kormánypárt családi csődvédelemről szóló javaslata. Erről Harrach Péter az MTI-nek adott évértékelő interjúban beszélt.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector