A 2012. július 1. napjától hatályos új Munka Törvénykönyve a munkáltatók számára lehetőséget teremt, hogy az egyenlőtlen munkaidő-beosztás két formája, a munkaidőkeretet vagy az elszámolási időszak között válasszanak. A munkaidőkeret eddig is ismert munkajogi jogintézmény volt, az elszámolási időszak azonban újdonság –
olvasható a munkajog.hu oldalán.
Bővebben
A munkáltatóknak, kifizetőknek a magánszemélyek számára 2014-ben teljesített kifizetésekről, juttatásokról 2015. február 2-áig összesített igazolást kell kiállítani és a magánszemélyeknek átadni. Az igazolásra ajánlott 14M30-as nyomtatvány és kitöltési tájékoztató a NAV honlapjáról letölthető. Azok a magánszemélyek, akinek az adóját nem a munkáltató állapítja meg, ezen igazolások alapján készíthetik el adóhatósági közreműködés nélkül a 1453-as nyomtatványon a 2014. évi személyi jövedelemadó bevallásukat –
írja az ado.hu.
Bővebben
Az állam lesz a munkáltatójuk a szakorvosjelölteknek, levéve a bérterheket a kórházakról. Az új törvény az anyagi nehézségek miatti létszámhiánygondokon próbál segíteni –
tudta meg a delmagyar.hu.
Bővebben
Napokon belül dönteni kell azoknak a Tesco-dolgozóknak, akiknek új állást ajánl a vállalat, hogy élnek-e a lehetőséggel vagy inkább a végkielégítést, felmondást és a TESCO által felajánlott egyéb juttatást választják –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
Általában a piacon domináns cégek kötnek versenytilalmi megállapodást dolgozóikkal a pozíciójukban elért eredmények védelme érdekében. Különösen gyakori a kereskedelemben, az informatika terén vagy épp a gyógyszer- és szépségiparban - írja cikkében Dr. Sipos Márta ügyvéd-munkajogász a
karrier-tanacsok.monster.hu-n.
Bővebben
Elbocsátja 160 dolgozójának egy részét az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. A döntést elsősorban azzal indokolják, hogy javítani kell a cég hatékonyságát, amelyet több komoly fejlesztéssel is fokozni kívánnak. Februártól átalakul a vállalat menedzsmentje is –
írja az agrarszektor.hu.
Bővebben
Márciustól teljesen megszűnik a méltányossági ápolási díj, emiatt több ezer család kerülhet bajba. A beteg rokonaikat ápoló hozzátartozóknak eddig az állam fizette ezt a támogatást. Az ápolási díj helyett az önkormányzatok más jogcímen támogathatják a szóban forgó családokat, de ehhez az állam már nem ad pénzt. Saját forrása pedig nem lesz erre az önkormányzatok döntő többségének –
olvasható a 168 órában.
Bővebben
Január végén távozik posztjáról Hoffmann Antal, Bezedek független polgármestere. A 258 lelkes, dél-baranyai falu első embere azért távozik, mert megalázónak tartja 51 ezer forintos tiszteletdíját és a 7854 forintos költségtérítést.
Bővebben