Startlaphoz Csatlakozz!

2015. január 27

Mit kell tudni az összesített adóigazolásról?

 A munkáltatóknak, kifizetőknek a magánszemélyek számára 2014-ben teljesített kifizetésekről, juttatásokról 2015. február 2-áig összesített igazolást kell kiállítani és a magánszemélyeknek átadni. Az igazolásra ajánlott 14M30-as nyomtatvány és kitöltési tájékoztató a NAV honlapjáról letölthető. Azok a magánszemélyek, akinek az adóját nem a munkáltató állapítja meg, ezen igazolások alapján készíthetik el adóhatósági közreműködés nélkül a 1453-as nyomtatványon a 2014. évi személyi jövedelemadó bevallásukat – írja az ado.hu.

Bővebben




Állami alkalmazottak lesznek a szakorvosjelöltek

 Az állam lesz a munkáltatójuk a szakorvosjelölteknek, levéve a bérterheket a kórházakról. Az új törvény az anyagi nehézségek miatti létszámhiánygondokon próbál segíteni – tudta meg a delmagyar.hu.

Bővebben




Nehéz döntés vár a Tesco-dolgozókra

 Napokon belül dönteni kell azoknak a Tesco-dolgozóknak, akiknek új állást ajánl a vállalat, hogy élnek-e a lehetőséggel vagy inkább a végkielégítést, felmondást és a TESCO által felajánlott egyéb juttatást választják – írja a Világgazdaság.

Bővebben




Versenytilalmi megállapodás a munkaszerződésben

Általában a piacon domináns cégek kötnek versenytilalmi megállapodást dolgozóikkal a pozíciójukban elért eredmények védelme érdekében. Különösen gyakori a kereskedelemben, az informatika terén vagy épp a gyógyszer- és szépségiparban - írja cikkében Dr. Sipos Márta ügyvéd-munkajogász a karrier-tanacsok.monster.hu-n.

Bővebben




Elbocsátások Tokajban

Elbocsátja 160 dolgozójának egy részét az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. A döntést elsősorban azzal indokolják, hogy javítani kell a cég hatékonyságát, amelyet több komoly fejlesztéssel is fokozni kívánnak. Februártól átalakul a vállalat menedzsmentje is – írja az agrarszektor.hu.

Bővebben




Megszűnik a méltányossági ápolási díj

Márciustól teljesen megszűnik a méltányossági ápolási díj, emiatt több ezer család kerülhet bajba. A beteg rokonaikat ápoló hozzátartozóknak eddig az állam fizette ezt a támogatást. Az ápolási díj helyett az önkormányzatok más jogcímen támogathatják a szóban forgó családokat, de ehhez az állam már nem ad pénzt. Saját forrása pedig nem lesz erre az önkormányzatok döntő többségének – olvasható a 168 órában.

Bővebben




Kevesli fizetését, ezért lemond a polgármester

Január végén távozik posztjáról Hoffmann Antal, Bezedek független polgármestere.  A 258 lelkes, dél-baranyai falu első embere azért távozik, mert megalázónak tartja 51 ezer forintos tiszteletdíját és a 7854 forintos költségtérítést.

Bővebben




2015. január 26

Az MMXH Kft két ütemben veszi át a Baumax áruházait

Később dönt a Baumax dolgozóinak esetleges foglalkoztatásáról az MMXH Kft, a Magyarországról kivonuló Baumax áruházait átvevő magyarországi Möbelix és Mömax áruházak tulajdonosa, az ausztriai XXXLutz leányvállalata - derül ki Simonyi András, a cég ügyvezető igazgatójának hétfőn az MTI-hez eljuttatott válaszából.

Bővebben




Vasárnapi zárva tartás: tényleg robotoknak hisznek minket?

Az állítás, hogy a vasárnap kieső forgalom áttevődik a hét többi napjára azt feltételezi, hogy minden ember pontosan megtervezi vásárlását és soha, egyetlen egy esetben sem csábul el egy olyan termék láttán, amelyet eredetileg esze ágában sem volt megvenni – olvasható az mfor.hu oldalán.

Bővebben




PDSZ: megkezdődtek a sztrájkbizottsági tárgyalások a szaktárcával

Hétfőn megkezdte a szaktárca képviselőivel a sztrájkbizottsági tárgyalásokat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), az első egyeztetésen a pedagógusok munkaterhelésének vizsgálatával kapcsolatos szakszervezeti felvetésről volt szó.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector