Startlaphoz Csatlakozz!

2015. január 26

Közmunkások a tetőn: lesznek áldozatok

A Belügyminisztérium akár betanított közmunkásokkal is elvégeztetné az év végével ingyenessé váló kéményseprést. Kérdés, így is kiszűrhető-e az életveszély. Áldozatok mindenképpen lesznek: egy szakmát például garantáltan tönkretesz a kormány – írja a Népszabadság.

Bővebben




Mérséklődött a népességfogyás

A halálozások száma csökkent, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,8 ezrelékről 3,4 ezrelékre mérséklődött a 2014. január és november közötti időszakban, az egy évvel korábbival összevetve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Bővebben




Sáling József: Nagyon sok a betöltetlen pozíció a kereskedelemben

Nagyon sok a betöltetlen pozíció a kereskedelemben, főleg Dunántúlon. Ezt az 570 embert, akitől most a Tesco megválik, azt fel fogja szívni a piac, mondta Sáling József a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Bővebben




Lazuló fegyelem: számít-e a munka védelme ma Magyarországon?

Teljesen átalakult a munkaerő-piaci intézményrendszer az elmúlt években, s közben drasztikusan csökkent a munkaügyi és a munkavédelmi helyzetre közvetlenül kiható ellenőrzéseket végző munkaügyi, illetve munkavédelmi felügyelők száma. A munkahelyeken lazult a munkavédelmi fegyelem, nőtt a tragikus esetek, megbetegedések, szabálytalanságok száma, hiszen nincs visszatartó erő és kontroll – tapasztalják az érdekvédők, melyet a hivatal kissé hiányos statisztikája is visszaigazol. A szaktárca a veszélyes ágazatok fokozott ellenőrzésétől várja a munkavédelmi helyzet javulását, holott számos intézkedésre lenne szükség.

Bővebben




Rogán szerint a bevándorláspolitikában sokkal szigorúbb hozzáállásra van szükség

Nem lehet együtt kezelni a megélhetési bevándorlókat és a letelepedési kötvényt vásárlókat, mert amíg az első a migrációs politika eleme, az utóbbi a befektetők vonzására kitalált program - nyilatkozta Rogán Antal a Napi Gazdaságnak.

Bővebben




A munkabérfizetés szabályai

Mi a különbség a munkabér és a személyi alapbér között? Mikor és hogyan kell fizetni? Mennyit tilthatunk le maximum a jogosan járó bérből? A Piac&Profit összeszedte a válaszokat.

Bővebben




A BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet: Tiltakozunk a Midibuszok kiszervezése ellen!

 Nagy megdöbbenéssel értesültünk a médiából, hogy a BKK Igazgatósága a vári és egyes budai viszonylatok üzemeltetésére kiírt tenderen a kétes hírű Orangeways cégcsoportot hirdette ki győztesnek!

Bővebben




E-mailben kopogtat a felmondás?

 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) haladt a korral, s figyelembe vette, hogy a legtöbb munkáltatónál a kommunikáció, s így a jognyilatkozatok megtételének nagy része már elektronikus formában történik. Ennek fényében az Mt. az írásbeli jognyilatkozatok fogalmát kiegészítette az elektronikus dokumentum fogalmával – írja a munkajog.hu.

Bővebben




Ennél többet vártunk az újévtől

A GKI felmérése szerint januárban érzékelhetően romlottak a fogyasztói és üzleti várakozások. Bár a korábbi évek szintjeihez képest még mindig nem állunk rosszul, az az üzleti szférán belül minden ágazat várakozásai kedvezőtlenebbek lettek, az építőiparban különösen pesszimisták. A lakosság munkanélküliségtől való félelme erősödött, decemberben még jobbnak gondolták saját pénzügyi helyzetüket és megtakarítási képességüket, mint most.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector