Ma három éve csődölt be a Malév. Az egykori légitársaság vagyonelemeiből még egy repülőgép, több követelés és kerozin is értékesítésre vár.
Bővebben
Tiltakoznak a szakszervezetek a szolgálati törvény módosítása miatt. Nem tudják elfogadni, hogy a rendvédelmi dolgozók túlóra keretét megemeljék úgy, hogy azt pénzben egyáltalán nem válthatják meg. Hiába emelkedne a dolgozók bére, többféle pótlékot is megvonnának. A tervezet szerint a rendvédelmi dolgozóknak még azt is jelenteniük kellene, ha külföldre utaznak és a felettesük az utazást meg is tilthatja –
olvasható az ATV oldalán.
Bővebben
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Ausztriában dolgozó románok és bolgárok száma tavaly a munkaerő-piaci liberalizáció után.
Bővebben
A nyár végéig kiderül, bezárják-e azt a 31 magyar Tesco áruházat is, amelyek nyitásuk óta nem termelnek hasznot a minden veszteséges ágától szélsebesen szabaduló multinacionális vállalatnak. A lánc hazai vezérkara is a londoni döntésre vár –
tudta meg a Magyar Nemzet.
Bővebben
Már utalja az alapellátásban dolgozóknak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azt a többlettámogatást, amely praxisonként 130 ezer forintot tesz ki havonta - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Zombor Gábor közölte, a most utalt összeg tartalmazza a januári finanszírozási többletet is a háziorvosoknak és a házi gyermekorvosoknak, akik márciustól már havonta kapják az emelt összegű támogatást –
olvasható a Népszavába.
Bővebben
A jog eszközeivel nem lehet megakadályozni, hogy valaki rosszhiszeműen akadályozza mások népszavazási kezdeményezését. Így könnyen lehet, hogy a boltok vasárnapi zárva tartásáról csak jövőre lesz referendum –
írja a Népszabadság.
Bővebben
A minimális járulékkötelezettség azt jelenti a vállalkozók esetében, hogy ennyit mindenképpen be kell fizetni a kincstárnak még akkor is, ha ténylegesen nem vesznek fel jövedelmet. Ez utóbbinak lehet például oka az, hogy nincs elég bevétel, mely a jövedelmet és a járulékait fedezné. A minimális járulékkötelezettséget példákkal szemléltetjük –
írja az ado.hu.
Bővebben
A munkavállaló számos okból mentesülhet rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségei alól. Ezen távollétek okától (jogcímétől) függően a munkavállalónak más-más díjazás jár, illetve az is elképzelhető, hogy a távollét idejére a munkavállalót nem illeti meg semmiféle juttatás –
olvasható a munkajog.hu oldalán.
Bővebben