Startlaphoz Csatlakozz!

Kínosan sokat késik a szakszervezeti integráció

Megint nemet mondott a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma arra, hogy három szakszervezeti szövetség összeolvadása révén létrehozzák az ország legnagyobb, a köz- és a versenyszférában egyaránt érdekelt konföderációját. 2013. május 1-jén még az integráció pártján álltak – írja a Népszabadság.

Bővebben




Nagyjából feladhatják a diplomás közmunkások

Egy dunántúli intézmény talán rekorder ebben a műfajban. Egyszerre mindjárt három, felsőfokú végzettséggel rendelkező közmunkást is foglalkoztatott. Volt köztük tanár, bölcsész és egy PhD-fokozattal rendelkező egyetemi oktató is – írja a Népszabadság.

Bővebben




Kivárnak a plázák

Fél év próbaidő után döntik el a bevásárlóközpontok, megéri-e vasárnap kinyitniuk, ha üzleteik zöme kénytelen zárva tartani. Bár néhány hét múlva életbe lép a korlátozás, még mindig hiányzik a törvény végrehajtási rendelete, ezért továbbra sem tudni biztosan, ki tarthat majd nyitva, és ki nem – írja a Népszabadság.

Bővebben




Megélhetési kivándorlók: ide mennek a magyar orvosok

Elsősorban Németországba, Nagy-Britanniába és Ausztriába mennek dolgozni az orvosok és az ápolók – derül ki a külföldi munkavállalás céljából igényelt hatósági bizonyítványokra vonatkozó adatokból. Jellemzően a 25-29 éves egészségügyi szakemberek hagyják el az országot – olvasható a 168 órában.

Bővebben




Két magánnyugdíjpénztár már biztos állva marad

A négy magánnyugdíjpénztár közül a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál 74 százalék, a Horizont Magánnyugdíjpénztárnál 70 százalék, a Szövetség Nyugdíjpénztárnál pedig 50 százalék felett van a tagdíjfizető pénztártagok aránya. Az MKB Nyugdíjpénztár nem közölt adatot az MTI megkeresésére, 2014-ben a kassza honlapján közzétett információk szerint 30 százalék fölött volt ez az arány.

Bővebben




Kálváriajárás az öregségi nyugdíjért

Maga a legrégebbi ügyfelem, minden alkalommal kidobja a nevét a gép, amikor bekapcsolom – dohogott az ügyintéző az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) Fiumei úti ügyfélszolgálatán. A vele szemben, a pult túloldalán üldögélő Németh Erzsébet szívesen lemondott volna erről a címről – olvasható a Népszabadságban.

Bővebben




Pályára kényszerítik a 12 éves gyerekeket

Tíz nappal ezelőtt jelentette meg a kormány – valószínűleg alkotmánysértő módon, közel hét hónapos csúszással – az ágazat jövőjét meghatározó szakmaszerkezeti döntést – olvasható a Népszabadságban.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector