Startlaphoz Csatlakozz!

Precedens értékű ítélet a cafeteriáról

A mostani eset azért speciális, mert az államosítás következtében a szerződések megmaradtak a kórháznál, ez az ítélet precedens értékű, a többi intézmény ügyét is fel lehet így vállalni - ezt Székely Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a bírósági döntés értelmében két évre visszamenőleg ki kell fizetnie az államnak az Egri Markhot Ferenc kórházban dolgozók cafeteriáját, összesen 200 millió forintot.

Bővebben




Székely Tamás: Sok balesetet eltitkolnak a munkaadók

  Megdöbbentő mértékben nőtt tavaly a munkahelyi balesetek, közöttük a halálos kimenetelűek száma. Nem véletlen, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium vonakodott kiadni a számokat, hiszen ebből kiderül, hogy megtorpant a tíz éve csökkenő folyamat – véli a vegyipari szakszervezet elnöke, aki az év elején közérdekű adatként kikérte, de csak hosszas várakoztatás után kapta meg a számokat. Az elnök szerint a kedvezőtlen változás miatt egyértelmű a miniszterelnök és a kormány felelőssége – írja a Népszava.

Bővebben




Nem lehetünk büszkék a nők foglalkoztatására

Az IMF legutóbbi Magyarországról szóló jelentésében részletesen elemezte a nők munkaerő-piaci helyzetét, miután a Valutaalap szerint a nők foglalkoztatásának bővítésével lehetne javítani a magyar gazdaság teljesítőképességén. A jelentésből egy modernnek egyáltalán nem mondható Magyarország képe rajzolódik ki.

Bővebben




Életszínvonal: Mexikó és Magyarország a két sereghajtó

Az OECD országok között továbbra is Magyarországon a második legalacsonyabb a vásárlóerő-paritáson számolt átlagjövedelem. A gyerekes családok viszont némiképp jobb helyzetben vannak – írja az mfor.hu.

Bővebben




Emelkedett az átlagbérre rakódó adóteher az OECD-országokban

Megközelítőleg egy százalékponttal emelkedett az átlagbér adóterhe a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 2010 és 2014 között, noha az országok többségében nem növelték a személyi jövedelmek adóját - derült ki az OECD kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Bővebben




A Fidesz szerint egyre több közszolgálati dolgozó bére nő

Egyre több közszolgálati dolgozó bére emelkedik - írta közleményében a Fidesz-frakció, miután az Országgyűlés kedden megszavazta a rendvédelmi dolgozók és a katonák életpályamodelljét.

Bővebben




Saját béréből emeli kollégái fizetését

Saját egymillió dolláros fizetését csökkenti le drasztikusan egy technológiai cég vezetője, hogy nagyot emelhessen az alkalmazottai fizetésén – adta hírül az Independent.

Bővebben




VDSZSZ: mindig legyen két ember a vezetőálláson

Józan ítélőképességét elvesztő, tömegszerencsétlenséget okozó mozdonyvezetőkkel riogat a szakszervezet a Germanwings-katasztrófa kapcsán - írja az iho.hu.

Bővebben




Abszolút követelmény az EU-bevándorlás csökkentése

A kormányzó brit Konzervatív Párt választási programja szerint Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerének tervezett átalakítása során „abszolút követelmény” lesz a jóléti juttatások rendszerének olyan reformja, amely csökkenti a bevándorlást az EU-társállamokból.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector