A köztársasági elnökhöz fordult a KSZSZ és a SZEF
Két szakszervezet közös levélben arra kérte Áder János államfőt: ne írja alá az Országgyűlés által a múlt héten elfogadott, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos jogviszonyáról szóló törvényt, mert annak értelmében a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok dolgozói nem hozhatnak létre szakszervezetet.Hirtelen 31 ezer magyar lett állástalan
Egy hónap alatt 31 ezer fővel emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma márciusban a legfrissebb adatok szerint – írja az mfor.hu.Kórházszövetség: előbbre kell helyezni az egészségügyet a prioritási sorban!
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint vészjeleket kell küldeni a magyar társadalomnak, hogy értse meg: a prioritási sorban előbbre kell helyezni az egészségügyet - írja a Magyar Nemzet.Elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program
A Nemzetgazdasági Minisztérium működtetésében elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program, amelynek célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával – jelentette be a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerdán Székesfehérváron.A kisgyermek vállalása harminchét százalékkal rontja a nők foglalkoztatási esélyét
A nők munkavállalási feltételeit nagymértékben befolyásolja a gyermekvállalás, gyermeknevelés. Felmérések szerint a kisgyermek vállalása a nők foglalkoztatási esélyét harminchét százalékkal rontja, míg a férfiakét nyolc százalékkal növeli. A munkajog.hu cikkében áttekintik a jogi szabályozás azon elemeit, amelyek a gyermeket nevelő munkavállalókat és az őket foglalkoztató munkáltatókat érinthetik, és megvizsgálják a munkahelyre való visszatérés időbeli tervezését befolyásoló rendelkezéseket.