Startlaphoz Csatlakozz!

A vasárnap nagy vesztesei

Májustól a világörökségi területeken is be kell majd zárniuk vasárnaponként a 200 négyzetméter alapterületnél nagyobb kiskereskedelmi üzleteknek. Egyebek mellett erről is szavaznak az Országgyűlésben. A meglepetésként érte a kisvállalkozásokat, hogy a hétvégén csak „papírral” rendelkezők állhatnak a pult mögé. A VOSZ ismét kérdezne a vasárnapi zárva tartásról – írja a Népszava.

Bővebben




Nincs prémium az állami vezéreknek

Eltűntek a vezérigazgatói prémiumok az állami cégeknél, legalábbis tavaly sem a Posta, sem a Szerencsejáték Zrt., sem pedig a Magyar Turizmus Zrt. első embere nem kapott ilyen elismerést - tudta meg a Világgazdaság.

Bővebben




Mentesülnének a helyi iparűzési adó alól a háziorvosok

A háziorvosi tevékenység mentesítését a helyi iparűzési adó alól, a szakorvosi vizsgával rendelkező háziorvosok szakorvosként is történő finanszírozását, illetve az alapellátási szerződések egységesítését a háziorvosok és védőnők esetében is tartalmazza az új alapellátási törvény tervezete, amelyet napokon belül társadalmi egyeztetésre bocsátanak - mondta Zombor Gábor szombaton egy zalakarosi konferencián.

Bővebben




Egyre olcsóbban dolgozik a magyar

A válság évei alatt csökkent az euróban kifejezett munkaerőköltség Magyarországon. Ez rajtunk kívül csak Cipruson és Görögországban fordult elő, ám míg ott a bérek esése, addig nálunk elsősorban a forint gyengülése járult hozzá ehhez a folyamathoz – írja a Portfólió.

Bővebben




Alkalmi foglalkoztatás: ezt jelenti az egyenlőtlen beosztás

Mit jelent a gyakorlatban az, hogy az alkalmi munkavállalói létszámkeretet a munkáltató egyenlőtlenül is beoszthatja a tárgyév napjaira? – kérdezte az adozona.hu olvasója. dr. Radics Zsuzsanna szakértők válaszolt.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector