Startlaphoz Csatlakozz!

A szabad oktatásért tüntettek tegnap

A szabad oktatásért tüntetett mintegy 200 ember a Blaha Lujza téren. A demonstrálók az Emmi Szalay utcai épületéhez vonultak. Elsőként a fekete ruhás nővérmozgalmat elindító Sándor Mária szólalt fel. A PDSZ elnöke szerint a kormány atomizálja és szétveri a társadalmat, ami már fel sem ismeri érdekeit. Az egyik szónok szerint Orbán egy fordított Midasz király: amihez hozzányúl, tönkre megy – írja a HVG.

Bővebben




Fidesz-frakció: kiemelt béremelési program indul a pedagógusoknak

A Fidesz a pedagógusok mellett áll - írta közleményében a párt országgyűlési frakciója csütörtökön, reagálva a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által szervezett budapesti tüntetésre.

Bővebben




Mendrey László: a kormányzat a szociális ágazat és az egészségügy mellett kivéreztette az oktatást is

A felsőoktatási törvény visszavonását, a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését és egy önálló oktatási minisztérium létrehozását követelték többek között annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szervezésében tartottak csütörtökön a fővárosban.

Bővebben




Hova lettek a közmunkások?

A Központi Statisztikai Hivatal adatai meglehetősen szokatlan számokat mutatnak, hiszen a korábbi évekkel ellentétben márciusban jelentősen visszaesett a közfoglalkoztatásban dolgozók száma. 150 900-an voltak az előző havi 169 400 és az előző évi 209 100 fő után. (Igaz, még ez igen-igen magasnak tekinthető a korábbi évek havi létszámai tükrében.) Pedig jellemzően ebben a hónap inkább bővül a létszám, hiszen a programok keretében tömegével jelennek meg munkalehetőségek – írja az mfor.hu.

Bővebben




Kevesebb fizetést kapnak a nem hollandiai gyökerű munkavállaló diákok Hollandiában

Nehezebben találnak szakmai gyakorlati lehetőségeket Hollandiában a nem holland gyökerű, kisebbségi családokból származó diákok, és munkájuk során átlagosan kevesebb fizetést kapnak munkájukért holland társaiknál. Ennél is nagyobb a szakadék a nemek között, a nők hátrányára - derült ki a diploma megszerzéséhez kötelező szakmai gyakorlatokkal kapcsolatos kérdéseket elemző felmérésből.

Bővebben




Magasabb minimálbért akar a Magyar Szakszervezeti Szövetség

Nettó 150 ezer forintos fizetés kellene ahhoz, hogy egy háromfős család meg tudjon ma élni, és vissza kellene állítani a korkedvezményes nyugdíjat is – ezek a legfontosabb törekvései a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek. A dolgozókat érintő legégetőbb problémákról egyeztettek a vezetők Kaposváron – írja a somogytv.hu.

Bővebben




A Paksi Atomerőmű dolgozói létszáma és az üzembiztonság miatt aggódnak a szakszervezetek

 Az MVM Érdekegyeztető és Konzultációs Fórum összehívását javasolja az MVM Társaságcsoport Szakszervezeti Szövetsége (MVM TSZSZ) a Paksi Atomerőmű menedzsmenetjében tervezett személycserék miatt, amely az érdekképviselet szerint jelentős létszámleépítést jelenthet, ez pedig az atomerűmű üzembiztonságát veszélyeztetné.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector