Startlaphoz Csatlakozz!

Jógaórára kötelezik a légitársaság legénységét

 Komoly egészségügyi problémákat okozhat a munkahelyi stressz, ezért egyre népszerűbb a jóga, amivel szépen levezethetjük a feszültséget. A jógára eddig egyik munkáltató sem kötelezte a munkatársait, ám ez június 1-jén megváltozott.

Bővebben




Keveset keresnek, sokat költenek a munkájukra

A körülmények, amelyekben hivatásukat gyakorolják, bizonytalanná és fáradttá teszik őket, miközben rengeteg energiára és kreativitásra van szükségük, hogy feladataikat lelkiismeretesen elvégezhessék. A magyar pedagógusok még kitartanak és a vállukon viszik az oktatást, de nagyon elkeseredettek – és ezt már a gyerekek is érzik. Most hétvégén őket ünnepeljük: köszönjük a kitartásukat! A Vasárnapi Hírek mumkatársai pedagógusokkal, figyelem- és tanulási zavarral küzdő gyerekeket kezelő pszichológussal, oktatáskutatókkal vették fel a kapcsolatot, hogy minél htelesebb képet rajzolhassunk a hazai helyzetről.

Bővebben




Béremelést!

Az Egyesült Államokban 2014-ben hatszáz vezető közgazdász, köztük hét Nobel-díjas is egyértelműen hitet tett a minimálbér-emelés mellett egy Obama elnöknek írt levélben. Az aláírók között ott volt Robert Solow, Kenneth Arrow, Daron Acemoğlu, Dani Rodrik, James Galbraith, Eric Maskin, Peter Diamond és más hírességek – olvasható a Figyelőben.

Bővebben




Visszafoglalkoztatás az MTVA-nál

Régóta ismert, hogy a visszafoglalkoztatás a közmunkával kapcsolatos visszaélések egyik bevett gyakorlata. Visszafoglalkoztatás alatt azt értjük, ha egy intézmény előbb elbocsátja munkavállalóját a közalkalmazotti pozíciójából, majd ugyanarra a feladatkörre később visszaveszi, csak már közmunkásként, ezért kevesebb pénzért, közvetlen állami finanszírozással. Ez törvényellenes, amit azonban gyakran úgy kerülnek meg a munkáltatók (önkormányzatok és közintézmények), hogy más titulust találnak ki az adott munkakörnek. Erre a jogsértésre már 2012-ben felhívta a figyelmet az akkori ombudsman, Szabó Máté. Ennek ellenére a mai napig rendszeresen lehet értesülni a visszafoglalkoztatás törvénysértő alkalmazásáról - írja a varadialapitvany.blog.hu.

Bővebben




A Ferencvárosban él a legtöbb munkanélküli

Bár Budapest munkanélküliségi rátája sokkal jobb az országos átlagnál, a kerületek között óriási eltérések vannak. A budai kerületekben alig vannak munkanélküliek. A Ferencváros azonban az országos átlagnál is rosszabbul áll – írja a vs.hu.

Bővebben




Béremelési hátrányban a nő

Megsértette-e az egyenlő bánásmód követelményét a munkáltató, amikor a szülési szabadságáról visszatérő női munkavállalójának kevesebb béremelést adott, mint a hasonló munkakörben dolgozó férfinak? A peres ügyben a Kúria döntött, melyről az adozona.hu is beszámolt.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector