Startlaphoz Csatlakozz!

Másra költenék a nyugdíjvagyon maradékát

Az államosított nyugdíjvagyonból alig maradt, de azt már nem adósságcsökkentésre költenék, ahogy eredetileg ígérték – tudta meg a HVG.

Bővebben




Gyed extra, nagymama nyugdíj, családi otthonteremtési kedvezmény

 A három év alatti gyerekek napközbeni elhelyezésének újabb lehetőségeiről készít javaslatot a kormány számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága. Novák Katalin államtitkár az MTI-nek adott interjújában azt mondta, a cél egy rugalmasabb, többszereplős rendszer kialakítása, hogy ne csak a bölcsődékben, hanem magán-, családi-, vagy éppen munkahelyeken kialakított napközikben hozzanak létre minél több férőhelyet.

Bővebben




Nő a bírósági titkárok és fogalmazók bére

Július 1-től a bírói illetményalap 10%-ának megfelelő összegű munkaköri pótlékra lesznek jogosultak.

Bővebben




Fazekas: A gyógynövénytermesztés munkahelyet is teremt

Szükség van a gyógynövénytermesztés kiemelt támogatására, és az ágazat beruházásainak segítésére - fejtette ki a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten a Gyógynövénykutató Intézet centenáriumi rendezvénysorozatának nyitó eseményén. A gyógynövénytermesztésnek a vidéki munkahelyteremtésben és a lakosság megtartásában is lehet szerepe - tette hozzá Fazekas Sándor.

Bővebben




Többszörösére nőtt az ingázók száma

Tíz év alatt az ötszörösére nőtt, az elmúlt négy évben pedig további 20 százalékponttal emelkedett a Magyarországról munkavállalás céljából külföldre ingázók aránya – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből. A legtöbbjük férfi, többségük 40 év alatti, jellemzően szakmunkás végzettségű, de folyamatosan emelkedik a külföldre dolgozni járó nők és a diplomások aránya is. Az egészségügyi munkát vállaló, ingázó magyarok száma drámai mértékben emelkedett, egy évtized alatt a tizennégyszeresére nőtt – olvasható a Magyar Nemzetben.

Bővebben




Élen járunk a dolgozók védelmében

A Deloitte Legal elbocsátásokkal kapcsolatos nemzetközi felmérése 31 országban vizsgálta, hogy mekkora kiadásokkal jár a munkáltatókra nézve egy alkalmazott elbocsátása és milyen feltételekhez kötött a munkaviszony megszüntetése – írja a munkajog.hu.

Bővebben




A munkát vállaló diákok foglalkoztatási szabályaira hívja fel a figyelmet a NAV

A munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából már felnőttnek számítanak, ezért bejelentésükre, adózásukra ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalóknál - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) szerdán.

Bővebben




Gaskó: kilátástalan helyzetben vannak a munkavállalók

Nem látok esélyt, hogy lesz megállapodás a minimálbérrel kapcsolatban a 2016-os költségvetés elfogadása előtt – ezt Gaskó István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Bővebben




Lehet-e a hazai oktatás esélyteremtő?

Az oktatási esélyegyenlőségről, az ország jövőjét meghatározó, szolidáris oktatási rendszer kialakításának nehézségeiről, azok lehetséges megoldásairól rendez kétnapos konferenciát az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. A rendezvény keddi megnyitóján Szalayné Sándor Erzsébet, a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes elmondta: az ombudsmani hivatal kiemelt figyelmet fordít az oktatással összefüggő alapjogok, azon belül is a gyermekek jogainak érvényesítésére. „Ezek összekapcsolhatók az esélyegyenlőség társadalmi követelményével, cél, hogy minden gyermek szociális vagy etnikai helyzetétől függetlenül egyenlő esélyeket kapjon a közoktatásban”. Hangsúlyozta: a konferencia célja, hogy széleskörű, konstruktív szakmai párbeszéd kezdődjön az esélyteremtő oktatás kialakításával járó nehézségek áthidalása érdekében – írja a Népszava.

Bővebben




Húszszázalékos bérnövekedéssel az MNB-nél

Érzékenyen reagált a jegybank a két százalék alatti inflációra: átlagosan húszszázalékos bérnövekedéssel. Megéri tehát manapság az MNB-nél dolgozni még akkor is, ha valaki épp nem a legfőbb ügyész felesége, aki havi 4,95 millió forintot keres. A jegybank alelnökei más állásokkal egészítik ki egyébként sem túl csekély jövedelmüket – írja a Népszabadság.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector