Startlaphoz Csatlakozz!

A szakszervezetek szerint akár ezer tanár is utcára kerülhet

Pénz kérdése lesz a gimnáziumi érettségi a középiskolai rendszer átalakítása után – szakemberek szerint. A szakszervezetek szerint akár ezer tanár is utcára kerülhet. A nemzetgazdasági tárca államtitkára cáfol: szerinte minden járásban lesz gimnázium a jövőben is – írja a Magyar Nemzet.

Bővebben




Pluszfizetést kapnak a polgármesterek, ha közmunkát adnak

Jövedelmet kaphatnak az 1500 lakosúnál kisebb települések polgármesterei a helyi közfoglalkoztatás megszervezéséért az önkormányzati törvény tervezett módosítása értelmében.

Bővebben




Összel születhet megállapodás a jövő évi minimálbér-emelésről

Szinte biztosan nem lesz már megállapodás a jövő évi minimálbér-emelésről a 2016-ra vonatkozó költségvetés június végére tervezett elfogadása előtt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma ülésén – értesült a Magyar Nemzet Az alku ősszel születhet meg, és a konzultációs fórum legutóbbi ülésén állítólag elhangzott: ha ez nem jár túl nagy kiadással, akkor a kormány a költségvetési tartalék terhére biztosítaná a fedezetet. A jövő évi bérajánlást egyelőre a munkaadók sem erőltetnék.

Bővebben




Megszegte az SZKT a béremelésről szóló megállapodást

Nem tartotta be az SZKT a munkástanáccsal és két szakszervezettel kötött bérmegállapodását, 67 dolgozójuk nem kapta meg az emelést – tájékoztatta a szegedma.hu-ta Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Szabó István.

Bővebben




Vasárnapi zárva tartás: a szünidei sokk tehet be a Balatonnak

 Nem volt kereskedelmi káosz vasárnap az első igazi nyári hétvégén a Balatonon – erről számoltak be legalábbis lapunknak a tó környéki boltosok, érdekvédelmi szervezetek. Továbbra is kérdés azonban, mi történik majd, ha megkezdődik a szünidő, a kis alapterületű boltok kapacitását ugyanis nem a vasárnap megnövekvő forgalomhoz méretezték. Gondja akadhat a strand- és sportcikkeket árusító üzleteknek is. Somogyban továbbra is bíznak abban, hogy a szabályozás változni fog – írja a Világgazdaság.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector