Lassul, de továbbra is jelentős a bérdinamika az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. Idén mintegy 3,5 százalékos reálbér-növekedés valósulhat meg a Takarékbank szerint, míg az ING közfoglalkoztatás nélkül 2,5 százalékos reálbér-növekedésre számít.
Bővebben
Az itthonmaradók számára fontos segítség lehet, az elvándorlás problémájára ugyanakkor nem jelent megoldást az a fiatal szakorvosok ösztöndíjprogramjára szánt hárommilliárdos többletforrás, amely mintegy százezer forintnyi bérkiegészítést jelenthet a szakvizsgával rendelkezők számára – erről a Magyar Rezidens Szövetség elnöke beszélt az
ATV Start című műsorában.
Bővebben
A Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) szerint a 400 embert foglalkoztató központi trafikellátó létrehozásával egyidejűleg 1000-1200 ember munkája szűnik meg. A dolgozók aggódnak a jövőjük miatt -
írja pénteki közleményében a szakszervezet.
Bővebben
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Román Munkaadók Nemzeti Szövetségével (UNPR) írt alá partnerségi szerződést pénteken, amelynek célja a két ország vállalkozásainak segítése.
Bővebben
A külföldön élő bevándorlókat segítené egy olyan applikáció, amely a felhasználó közelében és anyanyelvén beszélő szolgáltatókat kutatja fel. Az ötlet egyik fejlesztője, a kolozsvári Jurás Ádám
tudta meg a HVG.
Bővebben
Nyílt levélben fordult minden országgyűlési képviselőhöz a Közmunkások Szakszervezete, amelyben a kormány közmunkával kapcsolatos terveit kifogásolják –
tudta meg az ATV.
Bővebben
A 2016-os költségvetési tervben sem az egészségügyre, sem a szociális területre szánt források nem adnak reményt a bennük dolgozók tisztes, megérdemelt, szükséges anyagi és erkölcsi megbecsülésére és a társadalom tagjainak színvonalas és biztonságos egészségügyi ellátására.
Bővebben
A nyári szünidőben sok középiskolai diák, egyetemi, főiskolai hallgató vállal rövidebb-hosszabb ideig munkát annak érdekében, hogy a nyaraláshoz – nem ritkán a tanulmányok folytatásához – szükséges anyagikat megszerezze. A nyári munkavégzés rövidebb időtartama és az élettapasztalat hiánya miatt azonban a diák munkavállalók jobban ki vannak téve ama veszélynek, hogy munkáltatójuk a munkaviszony létesítésével kapcsolatos életkori szabályokat megsérti, vagy a tapasztalatlan munkavállalókat ilyen-olyan formában megrövidíti –
írja a munkajog.hu.
Bővebben
Váratlan „ajándékkal” lendítené fel a háziorvosi praxisok adásvételét a kormány. A parlamenthez benyújtott alapellátási törvény elfogadása után lehetővé válna, hogy közpénzből vásároljanak praxisjogot (vagyis szerezzenek magánvagyont) a háziorvosok -
tudta meg a Népszabadság.
Bővebben
A Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) megdöbbenve értesült az NFM közleményében közölt és a kormányzati sajtótájékoztatón elhangzott információról, miszerint a központi dohányellátó felállításával 400 új munkahely jön létre. Hiszen hiába fog a trafikellátó 400 embert foglalkoztatni, miközben 1000-1200 ember munkáját szünteti meg. A dolgozók aggódnak a jövőjük miatt.
Bővebben